Ferenc pápa: Túl sok ember tart macskát vagy kutyát gyermekvállalás helyett
A katolikus egyház feje szerint az emberek lassan többre becsülik házi kedvenceiket, mint a kisbabákat.
Az ázsiai ország fővárosában a járvány miatt a taxisoknak tilos volt személyt szállítani, csakis tehertaxiként működhettek.
„Hátipajzzsal” védekeznek a koronavírus-fertőzés ellen a motortaxisok Indonézia fővárosában.
A csaknem 10 millió lakosú Jakartában állandóak a közúti torlódások, ezért a leggyorsabb közlekedési mód a motor. A járvány miatt a taxisoknak tilos volt személyt szállítani, csakis tehertaxiként működhettek. Immár ismét vihetnek utast, és hogy az ne fertőzhessen például köhintéssel, a motor vezetőjét utasától átlátszó műanyaglap választja el, amely hátizsákhoz hasonlóan rögzül a fuvarozóra, és egyúttal védi az utast is attól, hogy a vezető esetleges tüsszentésének eredményét az arcába csapja a menetszél.
Jakartában a járvány elleni védekezés szigorán enyhítettek, miközben a bizonyítottan koronavírustól fertőzöttek számának napi gyarapodása Indonéziában a héten rendre rekordot dönt. Az országban már csaknem kétezren haltak meg a ragály miatt, a legtöbben Délkelet-Ázsiában.
(MTI)