Gazdag fehérek emelték fel a fekete radikálisokat

Kohán Mátyás írása a Mandiner hetilapban.

„Amit ma radikálisnak gondolsz, az lehet a jövő víziója az igazságról” – osztja meg Instagram-sztorijában Sahana. Chloe napi rendszerességgel posztol húszdiás összefoglalókat az aktivizmus helyes módjáról, világossá téve, hogy ő „csendes szövetséges”, azaz olyan fehér, aki egyetért a fekete aktivisták céljaival, de ezt nem az utcákon tombolva teszi „haszontalan”, és azt is megjegyzi, hogy a „cheeto man”, azaz a Cheetos-sárga arcú Donald Trump elnök szavazói elmegyógyintézetbe valók. Szerinte mindenki, aki a lázongások kezdete óta abbahagyta az ezzel kapcsolatos posztolgatást, és újra teret ad bikinis képeinek vagy avokádós szendvicseinek, „fake bish”, azaz álságos ribi. Zoe Martin Luther King Jr.-idézetekkel és stanfordi kutatók szösszeneteivel bizonygatja, hogy a lázongás legitim módja az elnyomottak véleménynyilvánításának; a Bernie-rajongó Joe a kételkedők számára világossá teszi, hogy a rendőrök nem a munkásmozgalom részei; a katonának álló Sonya pedig fekete háttér előtt szabadkozik, hogy azért nem posztol többet a mozgalomról, mert a hadseregben szabályok tiltják. És ez csak egy válogatás mérsékeltebb kaliforniai ismerőseim e heti megnyilvánulásaiból.

Ezek az elitegyetemeken tanuló milliomos fiatalok nem maguk a Black Lives Matter, de ők a mozgalom közösségi smasszerei és pénzeszsákjai. Ha a BLM nem lenne, ők milliónyi társukkal együtt nem tudnának mit gondolni a világról, ha pedig ők nem lennének, a BLM ma is fekete aktivistalányok marginális és pénztelen gittegylete lenne.

Arctalanság, nem létező felelősség

A Black Lives Matter története 2013-ban indult, amikor a 17 éves, fekete Trayvon Martint egy floridai kisvárosban dulakodást követően lelőtték, gyilkosát, George Zimmermant pedig – mivel a bíróság jogosnak találta önvédelmét – felmentették. Alicia Garza fekete queer aktivista a felmentő ítéletet követően arról írt a Facebookján, hogy meglepi, „milyen kevéssé számít a feketék élete”. A szintén fekete queer Patrisse Cullors ennek nyomán elkezdte használni a #blacklivesmatter hashtaget, s egy harmadik aktivista, Opal Tometi csatlakozásával létrehozták a Black Lives Matter Global Networköt, amely akkor még egy aprócska, korlátozott közösségimédia-térben létező, radikális fekete aktivistaszervezet volt.

Az országos ismertséget egy újabb gyilkosság hozta meg. Egy rendőr, Darren Wilson 2014. augusztus 9-én a Missouri állambeli Fergusonban lelőtte a fegyveréért nyúló, fenyegetőző fekete Michael Brownt. A bíróság ekkor is a rendőr ártatlansága mellett kiálló tanúvallomásokat tekintette hitelesnek. Wilsont felmentették, s ez lázongást, fosztogatást szabadított el a városban. Ekkor vált a BLM szlogenjévé a „No justice, no peace” (nincs béke, ha nincs igazság) frázis. A hatvanas évek elején a közlekedési eszközökön érvényben lévő szegregáció ellen tüntetők példáját követve a mozgalom aktivistáknak buszutakat szervezett Fergusonba. Közülük kerültek ki azok, akik aztán megalapították a BLM mindmáig egyetlen kézzelfogható intézményes jelenlétét, a tizenhárom egyesült államokbeli és három kanadai alapszervezetet.

A viszonylagos arctalanság és a fizikai hálózat hiánya feltűnő jellemzője a Black Lives Matternek. A személyes felelősség hiánya nagyban megkönnyíti a szervezet érdekérvényesítését, hiszen az egy-egy aktivistacsoport által skandált vagy tweetelt, gyakran szélsőséges, uszító szólamokat („Mit akarunk? Halott zsarukat! Mikor akarjuk? Most!” – kiabálták Eric Garner 2014-es, szintén rendőr okozta halála után az aktivisták) nem lehet közvetlenül a BLM-hez kötni, és nincs olyan vezető, akit érveken alapuló vitára lehetne hívni, esetleg a túlkapásokért felelősségre lehetne vonni.

A tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy ha mégis felbukkan a BLM környékén egy vezéregyéniség, az a szervezetnek inkább árt, mint használ. Az aktivisták által is csalónak – és világos bőrszíne miatt álfeketének – tekintett Shaun King a gyilkosságok felderítésével magához vonzott, többmilliós követőtáborának segítségével gyors egymásutánban viszi sikerre adománygyűjtéseit, ezek azonban általában nem megvalósuló projekteket, hanem elszámolási vitákat és csalásgyanút hagynak maguk után. A BLM így egy párt vagy politikai akciócsoport felelőssége és átláthatósága nélkül képviselhet olyan ideológiai platformot, amellyel kapcsolatban kérdések ezrei merülnek fel.