Az uniós intézmények vezetői, valamint a brit miniszterelnök nyilatkozata szerint a londoni döntés értelmében a brit EU-tagság megszűnését biztosító megállapodás rendelkezéseivel összhangban az átmeneti időszak december 31-én véget ér. Mint írták, a felek örömmel nyugtázták a jövőbeli kapcsolatokról folytatott konstruktív vitákat, amelyek a brit tárgyaló David Frost és az uniós főtárgyaló Michel Barnier vezetésével zajlottak. A tárgyalások idei négy fordulója a Koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére lehetővé tette mindkét fél számára, hogy tisztázza és megértse a másik álláspontját.
Intenzívebb tárgyalás várható
A nyilatkozat szerint az uniós intézmények vezetői és a brit miniszterelnök egyetértett abban, hogy a kapcsolatrendszer kialakításának sikere érdekében új lendületre van szükség a december végéig tartó, szűk időszakban. Támogatásukról biztosították a tárgyalók azon elhatározását, hogy július folyamán még intenzívebbé teszik a megbeszéléseket a mindkét fél számára elfogadható megállapodás elérése és annak még az év vége előtti ratifikálása érdekében. Hangsúlyozták: keményen dolgoznak egy olyan kapcsolat megteremtésén, amely úgy az Európai Unió, mint az Egyesült Királyság polgárainak érdekeit szolgálja. Megerősítették továbbá elkötelezettségüket a kilépési megállapodásban foglaltak teljes és időben történő végrehajtása mellett.