Elemzők szerint a módosítások elkészültek
A kormány eltörli azt a jogszabályt is, miszerint kiemelt bűncselekmény esetén az olasz állampolgárrá vált bevándorlót megfoszthatják olasz állampolgárságától. Módosítják a migránsokkal érkező civilhajókra kivethető pénzügyi bírságot is, a Matteo Salvinitől megszabott akár 1 millió euró helyett legfeljebb 50 ezer euróra csökkentve.
Elemzők szerint a módosítások elkészültek, egyetértés még sincs a kormánypártok között: a baloldali Demokrata Párt (PD) az új migrációs rendszer minél gyorsabb bevezetését sürgeti, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) legszívesebben szeptemberre halasztaná a csomag elfogadását, hogy ne nyáron, az erősebb migrációs időszakban vezessék be. Az M5S a "pálfordulás" vádjától is tart, hiszen a párt tavaly nyáron még korábbi szövetségese, Matteo Salvini migrációs intézkedéseit támogatta. Elemzők rámutattak, hogy az M5S valójában politikai céljaira akarja felhasználni a migrációs csomagot: akkor mond igent a módosításokra, ha ezért cserébe a PD lemond az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) forrásai felhasználásáról, amit az M5S ellenez.
Luciana Lamorgese belügyminiszter a parlamentben kedden elmondta, hogy január 31-étől 5456 bevándorló érkezett Olaszországba 163 különböző hajóval. Többségük önerőből kelt át a tengeren Tunézia partjairól indulva. A bevándorlók közül a legtöbben Tunéziából, Bangladesből, Elefántcsontpartról, Szudánból, Algériából és Marokkóból származtak. A belügyi tárca vezetője szerint az olaszországi migránsközpontokban valamivel kevesebb mint 63 ezer ember tartózkodik az egy évvel ezelőtti több mint 100 ezerhez képest. Ez azt jelenti, hogy majdnem negyvenezer ember az olasz utcákra került a migránstáborok helyett.
(MTI)