Újabb Salvinit érintő migránsügy került az olasz parlament mentelmi bizottsága elé

2020. május 21. 13:13

Ezúttal az Open Arms spanyol civilhajóval tavaly nyáron érkezett migránscsoport kikötésének megakadályozása miatt vonnák felelősségre a Liga vezetőjét.

2020. május 21. 13:13

Ismét a Liga pártot vezető Matteo Salvini mentelmi jogának megvonását tartalmazó előterjesztésről dönt a római felsőház mentelmi bizottsága az Open Arms spanyol civilhajóval tavaly nyáron érkezett migránscsoport kikötésének megakadályozása miatt – jelentette az olasz sajtó csütörtökön. A döntés kedden várható. A felsőház mentelmi bizottsága eredetileg februárban tűzte napirendre az ügyet, majd a járványhelyzetben először márciusra tették át, végül tovább halasztották. Az ügy a Proactiva Open Arms spanyol nem kormányzati szervezet (NGO) hajóját érinti, amely fedélzetén 164 migránssal augusztus 2-án kért kikötési engedélyt Olaszországtól. Az akkor belügyminiszterként ténykedő Salvini nem engedélyezte a hajó olasz vizekre való belépését és kikötését sem, tette ezt a nem sokkal korábban bevezetett második migrációs-biztonsági törvénycsomag intézkedéseinek értelmében. A hajó tizenkilenc napot töltött a nyílt tengeren.

Azokban a napokban zajlott az olasz kormányválság: Giuseppe Conte miniszterelnök augusztus 20-án jelentette be, hogy benyújtja lemondását. Ugyanezen a napon a kikötési engedélyt végül Luigi Patronaggio agrigentói ügyész rendelte el a hajón levők állapotára hivatkozva. Az ügyész ezt követően a migránsok személyi szabadságának korlátozása, hivatali hatalommal való visszaélés, a nemzetközi konvenciók megsértése miatt eljárást szorgalmazott Matteo Salvinivel szemben, amelyet a hivatalban levő és volt kormánytagok ügyében illetékes, úgynevezett miniszteri bíróság is megerősített. Az ügy a mentelmi bizottság elé került. Februárban Matteo Salvini feljegyzéssel reagált, hangsúlyozva, hogy a spanyol felségjelzésű civilhajónak Spanyolországtól vagy a közelebbi Máltától kellett volna kikötési engedélyt kérnie. Salvini úgy vélte, az Open Arms szándékosan Olaszország felé indult el, előre kitervelt támadásként az ország és az olaszok ellen.

A felsőház mentelmi bizottságának feladata az ügyészi kérelem mérlegelése, valamint a mentelmi jog esetleges megvonásának előterjesztése, amiről a szenátusnak későbbi időpontban szavaznia is kell. Matteo Salvini mentelmi jogát egy másik ügyben február 12-án a szenátus már megvonta, mivel szintén tavaly nyáron nem engedélyezte a Gregoretti olasz katonai hajóval érkezett migránsok azonnali partra szállását. Az Open Arms esete annyiban eltérőnek számít, hogy nem olasz hajóról volt szó. A Gregoretti-ügyben júniusban várják Salvinit meghallgatásra a szicíliai ügyészségre. Ezzel egy időben Luciana Lamorgese jelenlegi belügyminiszter bejelentette, hogy a kormány a Salvini-féle migrációs intézkedések módosítására készül.

A La Verita című konzervatív napilap úgy értesült, hogy vizsgálat indult egyes olasz ügyészekkel szemben, miután közösségi oldalaikon a korábbi belügyminiszter Matteo Salvinivel szembeni összefogást hirdettek. Az újságban nyilvánosságra hozott üzeneteikben azt írták egymásnak, hogy a migránshajók feltartóztatásával kapcsolatban Salvininek „igaza van, ennek ellenére meg kell őt támadni”.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
toef36
2020. május 21. 15:09
Idióta politikusok és jogászok Itáliában is élnek...
BőröndÖdön
2020. május 21. 15:00
Lassan a Salvinit is a TEK lopja be Magyarországra...:(
Nehidd El
2020. május 21. 14:58
"Az újságban nyilvánosságra hozott üzeneteikben azt írták egymásnak, hogy a migránshajók feltartóztatásával kapcsolatban Salvininek ,,igaza van, ennek ellenére meg kell őt támadni''." A vizsgálat nyilván amiatt indult, mert azt merték írni, hogy igaza van Salvininek.
zakar zoltán béla
2020. május 21. 14:14
Soros Kiskápó ringyai!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!