Irán nem ismeri el Izraelt, rendszeresen elpusztítására szólít fel, ebből kifolyólag támogatja a zsidó állammal szemben álló palesztinokat és libanoni iszlám szélsőségeseket.
„Ma a világ számontartja a koronavírus minden egyes áldozatát, de senki nem teszi fel a kérdést, hogy ki felel azért a több százezer emberért, aki mártírhalált halt, eltűnt, vagy akit bebörtönöztek Palesztinában vagy másutt, ahol az Egyesült Államok és Európa háborúval pusztított” – jelentette ki Hamenei, hangsúlyozva, hogy Izrael-ellenessége nem antiszemitizmus.
Ennek dacára – jegyzi meg az AP hírügynökség – a legfőbb vezető hivatala a napokban a Twitteren és más helyeken megjelentetett egy olyan propagandarajzot, amelyen Irán által támogatott fegyveresek, arabok és két ortodox zsidó látható Jeruzsálemben, és a kép felcímében szerepel a „végső megoldás” kifejezés, amelyet a náci Németország használt a zsidók elpusztításának tervére. Később sok helyről törölték ezt a rajzot, de a legfelső vezető hivatalos honlapjának farszi nyelvű változatán fent maradt. Az izraeli külügyminisztérium erre a rajzra reagálva a Twitteren azt írta: „Van tapasztalatunk az olyan vezetőkkel, akik »végső megoldásról« beszélnek, de megígérhetjük, nem nézzük majd ezt ölbe tett kézzel”.