Gudrun Kugler: A válságban sem szabad engedni a hisztériának

2020. május 11. 19:07

Nekünk, európaiaknak, a válságban sem szabad az "ideológiák és hisztériák kezére játszanunk" - írta Gudrun Kugler osztrák néppárti (ÖVP) parlamenti képviselő hétfőn Facebook-bejegyzésében, amely egy Hisztéria krónikája címmel a magyar parlament által megszavazott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény európai fogadtatását taglalja.

2020. május 11. 19:07

„Egy magyar koronavírus-törvény fél Európát felkavarta. Az Európai Parlament határozatot fogadott el, amely a magyarországi veszélyhelyzeti törvényt „az európai értékekkel teljesen ellentétesként” jellemezte. Donald Tusk, az Európai Néppárt (EPP) elnöke pedig közvetettenül Hitler 1933-as „felhatalmazási törvényéhez hasonlította” – írta az osztrák politikus.

„Aztán jött a nagy meglepetés: az Európai Bizottság jogászai egy belső szakvéleményben arra a következtetésre jutottak, hogy Magyarországnak a koronavírus-válságra tekintettel elfogadott rendkívüli jogrendre vonatkozó törvénye formálisan megfelel az uniós jognak” – idézte fel az eseményeket Kugler. Hozzátette: Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért, illetve átláthatóságért felelős alelnöke először a cseh közszolgálati televíziónak adott interjújában, később pedig az Euronews hírtelevízióban is kijelentette, hogy a magyar a törvényben semmi sem ütközik uniós jogba.

Kugler szerint a Magyarországot bírálók megdöbbentek, és vehemensen támadni kezdték az uniós biztost. „Még akkor is, ha nincs biztos jogi alapja egy kötelezettségszegési eljárás megindításának Magyarországgal szemben, miért ennyire politikamentes, és még el is ismeri ezt? Miért nem maradt egyszerűen veszteg?” – idézte a bírálatokat az osztrák néppárti képviselő.

Gudrun Kugler ezzel összefüggésben emlékeztetett Novák Katalinnak a Die Welt című német lapban megjelent interjújára, amelyben az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szégyenteljesnek és szomorúnak nevezte, hogy ilyen döntés születhet. „Az ilyen, a valóságnak ellentmondó döntések meggyengítik az Európai Néppártot, ahelyett, hogy erősítenék. ... Ezekben a nehéz időkben miért nem dolgozunk inkább azért, hogy kialakuljon egy közös elképzelés Európában arról, hogy miként tudunk a jövőben másként élni és politizálni?” – idézett Kugler Novák Katalin interjújából.

Mint írta, az osztrák illetékesek jó kapcsolatot tartanak fenn a magyar politikusokkal. Ha problémák vannak, akkor megfogják azokat vitatni. Ugyanakkor a nemrég megfigyelt sajtó- és politikai felhajtás „el kell, hogy gondolkoztasson minket, ugyanis a jelen válságban még kevésbé szabad nekünk, európaiaknak az ideológiák és a hisztériák kezére játszanunk” – fogalmazott Kugler.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2020. május 11. 19:29
Kár, hogy Kugler nem említi a poént, hogy Jourova azért pár napra rá megtudta, hogy nem is az volt a véleménye, amit először hitt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!