Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes az elnök részvételével megtartott tanácskozáson közölte, hogy az országban 285 fertőzésgócot észleltek, amelyekben 4704 ember tartózkodik. Ezek túlnyomó többsége egészségügyi intézmény, egyebek között szociális ellátó kórház. Hírügynökségek szerint hétfőn Jekatyerinburgban az 1. számú kórházban 91 egészségügyi dolgozó és páciens szervezetében találtak SARS-CoV-2 vírust.
Moszkvában a várakozásoknál jobban alakulnak a dolgok
Golikova szerint egyébként a férfi fertőzöttek átlagéletkora országosan 47,9, a nőknél pedig 44,7 év. Azt is mondta, hogy a járvány terjedése szempontjából a régiók 2-3 héttel vannak lemaradva a fővárostól. A miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy az elmúlt hét alatt kimutatott fertőzések 44 százaléka tünetmentes volt. Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester kijelentette, hogy a fővárosban az előrejelzésnél jobban alakultak a dolgok, és amíg múlt héten még 9 ezer pótágy beállítását tartották szükségesnek, ma már elegendőnek tekintenek 4 ezret is. Ebből mintegy 2 ezret hétfőn adtak át.
Mint mondta, a súlyos betegek száma napi 1000-1300 között stabilizálódott Moszkvában, és a fertőzés általános terjedése sem robbanásszerű, ami miatt a kórházak nyugodtan, tervezett ütem szerint tudnak működni. Kijelentette, hogy a közlekedést a fővárosban ettől függetlenül május 1-jéig továbbra is digitális kódok lekéréséhez kötik. A polgármester méltatta a szűrések számának növekedését és minőségük javulását. A több mint 12 milliós lakosságú orosz fővárosban - amely a koronavírus világjárványa által leginkább sújtott település az országban az azonosított fertőzöttek száma hétfőre 2026-tal 26 350-re, a halálos áldozatoké 28-cal 204-re, a gyógyultaké pedig 75-tel 1838-ra nőtt. Az újonnan fertőzöttek csaknem fele 45 évnél fiatalabb. Oroszországban eddig több mint 2 millió 54 ezer tesztet végeztek el – Golikova szerint ez a második helyet jelenti a világon –, ebből pedig az elmúlt nap alatt 103 ezret. Az országban 135 ezer embert tartanak megfigyelés alatt a SARS-CoV-2 vírus általi fertőzés gyanújával.
Észak-Oszétia székvárosában, Vlagyikavkazban hétfőn legkevesebb félezren tiltakoztak a kijárási korlátozások, a munkahelyek elvesztése és a járványhelyzettel kapcsolatos hiányos tájékoztatás miatt. Sajtójelentések szerint a megmozdulás ellen kivezényelték az orosz nemzeti gárdát; legalább három embert őrizetbe vettek.