Negatív lett Trump újabb koronavírus-tesztje

2020. április 03. 07:05

Közben az Obama-kormányzat volt alelnöke felajánlotta, hogy megosztja az elnökkel a korábbi járványok során szerzett tapasztalatait.

2020. április 03. 07:05

Donald Trump amerikai elnök újabb vírusteszten esett át, az eredmény negatív – tudatta csütörtökön este kiadott közleményében a Fehér Ház. A közlemény szerint az amerikai elnök „egészséges és tünetmentes”. Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke, a demokraták mostani elnökjelöltje csütörtökön jelezte, hogy szívesen megosztaná a korábbi járványok során szerzett tapasztalatait Donald Trumppal. Biden a villájából közvetített videós sajtókonferencián úgy fogalmazott: „kicsit másként ugyan, de mi is átestünk ezen, és remélem, néhány leckét megszívlelhetnek abból, amit mi jól csináltunk, és abból is, amit talán rosszul tettünk”.

Hozzáfűzte még: nem azért akar Trumppal beszélni, hogy kritikát fogalmazzon meg, hanem hogy közölje vele, „én erről így gondolkodom, ezt így kellene csinálnotok”. Joe Biden alelnöksége idején ebolajárvány pusztított, de nem az Egyesült Államokban, hanem Afrikában. Az Egyesült Államokban nem fordult elő ebolafertőzés. Donald Trump a Fehér Házban tartott szokásos napi sajtókonferencián reagált Biden felvetésére. „Őszintén szólva nem ismerem őt nagyon jól, de azt gondolom, hogy valószínűleg rendes ember. Ha hívni akar, természetesen válaszolok a hívásra. Ezt megmondhatják neki!” – fogalmazott az elnök.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

(MTI)

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2020. április 03. 08:51
Na és mit gondoltok, el fogja fogadni Trump a mindennél értékesebb tanácsot a legnagyobb rágalmazójától?
Válasz erre
0
0
Belakiss
2020. április 03. 08:22
Nagyszerű hír. És fontos.
Válasz erre
4
2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!