Oroszországban eddig csaknem 1,5 millió tesztet végeztek el, ebből az elmúlt nap során csaknem 92 ezret. Koronavírus-fertőzés gyanújával több mint 130 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. Anna Popova, a járvány elleni küzdelemben kulcsszerepet játszó orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) igazgatója a Pervij Kanal csatornának azt mondta, hogy 17-18 százalékos napi növekmény mellett az összes fertőzöttet el lehet látni, és hogy a régiók többsége felkészült a védekezésre. Popova szerint országos szinten a fertőzöttek csaknem 30 százaléka, a moszkvai régióban pedig 52 százaléka tünetmentes, ami kiemeli a tesztelés fontosságát és az önizolálás fontosságát. Közben felgyógyult a Covid-19 betegségből Gyenyisz Procenko, a kommunarkai 40. kórház főorvosa, aki március 24-én védőfelszerelésben vezette körbe Vlagyimir Putyin elnököt az irányítása alatt álló intézményben kezelt fertőzöttek között. Erről maga a 31-én lebetegedett Procenko számolt be szerdán a Facebookon, hozzátéve, hogy két negatív teszt után elhagyja a karantént, és visszatér a teljes értékű munkához.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter kedd este a Rosszija 1 tévécsatornának nyilatkozva közölte, hogy Oroszországban hét tudományos központ foglalkozik a vakcina kidolgozásával, és közel állnak a klinikai szakaszhoz. A miniszter szerint még nincs olyan gyógyszer, amely gyógyítaná vagy megelőzné a koronavírus-fertőzést. Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva az önzés megnyilvánulásának nevezte, hogy Donald Trump elnök felfüggesztette az Egészségügyi Világszervezet (WHO) amerikai finanszírozását. Elítélte, hogy a döntés éppen a világjárvány elleni küzdelem közepette született meg, és arra szólította fel az Egyesült Államokat, hogy tartózkodjon a szervezet elleni további támadásoktól, és ne akadályozza a járványellenes nemzetközi összefogást. Marija Zaharova külügyi szóvivő ugyanennek a hírügynökségnek azt mondta, Washington számára most az a legfontosabb, hogy „bűnösöket” találjon saját „ártatlanságának” bizonyítására.
A menekültek hazatelepítéséért felelős orosz-szíriai koordinációs központ szerdán közös közleményben figyelmeztetett arra, hogy a nyugati szankciók miatt Szíriában kritikus hiány van a lélegeztetőberendezésekből. Az arab országban naponta csak mintegy 100 tesztet tudnak elvégezni, és mindössze 25 ezer kórházi ágy áll rendelkezésre a fertőzöttek kezelésére. A felek aggodalmukat fejezték ki az amerikai ellenőrzés alatt álló at-Tanf körzetében található Rukban menekülttáborban uralkodó járványügyi állapotok miatt.