Továbbra is lassú a járvány terjedése
Legkésőbb húsvét után egyre többen belefáradnak a koronavírus-járvány miatti elszigeteltségbe, és az össztársadalmi léptékű kimerültség hatására meredeken csökkenhet a kormányzat válságkezelő munkájának támogatottsága – figyelmeztet a német szövetségi belügyminisztérium egy szombaton kiszivárgott belső elemzésben.
Ugyancsak szombati adatok szerint az igazolt fertőzések számának alakulása alapján a járvány továbbra is viszonylag lassan terjed Németországban. A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint szombat délelőttig 117 658 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2), ami 4133 esettel - 3,64 százalékkal - több az egy nappal korábbi 113 525-nél.
A fertőzésen már átesett emberek számát becsülni lehet, mert csak a vírus megjelenésének tényét kell hivatalosan rögzíteni, és a vírus legyőzését nem kell bejelenteni. Az RKI becslése szerint 57 443-an estek túl a fertőzésen, ami 3530 esettel több az egy nappal korábbi 53 913-nál. Ez ugyan jelentős, 6,54 százalékos növekedés, de az új igazolt fertőzések száma továbbra is meghaladja a fertőzésből kilábaltak napi számát, az úgynevezett aktív esetek száma így ismét emelkedett. Emelkedett a vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatainak száma is, 171-el 2544-re.
Minél rövidebb ideig tart a bezártság, annál jobb a lelki egészség