Azt nem lehet írni, hogy nem tettek meg semmiféle óvintézkedést a szervezők: kézfertőtlenítő elegendő mennyiség volt, és a kézfogást, valamint a szoros kontaktot is kerülték egymással a tagok. Azonban így is tragikus kimenetele lett a próbának: három héttel a rendezvény után ugyanis 45 tagnál diagnosztizálták a COVID-19 fertőzést, közülük ketten elhunytak, hárman kórházba kerültek.
Mivel nem voltak testi kontaktok, ezért a hatóságok most arra gyanakodnak, hogy a SARS-COV-19 a levegőben terjedve okozott fertőzést – olvasható a LA Times cikkébenm, amelyben megjegyzik: ugyan egymásnak ellentmondó vélemények vannak a vírus levegőben való terjedéséről, egy kutató szerint az mindenképpen hozzájárulhatott a fertőzéshez, hogy az egyik koronavírus-pozitív tag erősebb hangja miatt jobban „szétszórta” a vírust a próbateremben.
(Mandiner)