Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Így próbálják meg enyhíteni az olasz egészségügyi létesítmények túlterheltségét.
Az észak-olaszországi egészségügyi létesítmények túlterheltsége miatt a német légierő koronavírusos olasz betegeket visz Németországba szombaton. A légierő repülő intenzív osztályán, amelyet egy Airbus A310 MedEvac típusú repülőgépen rendeztek be, hat súlyos beteg olasz állampolgárt szállítanak Bergamóból Kölnbe. A repülő szombat reggel indult útnak Kölnből, és még aznap visszatér – számolt be a dpa német hírügynökség. A betegeket civil kórházakban helyezik el Bochumban, Kölnben és Bonnban. „A legnagyobb szükség idején magától értetődő, hogy barátaink oldalán állunk” – mondta Annegret Kramp-Karrenbauer német védelmi miniszter. „Európának össze kell tartania” – tette hozzá.
A repülő fedélzetén egyszerre hat, intenzív ellátásra szoruló beteget tudnak szállítani. Ezen kívül még 38 ágy áll rendelkezésre, és 16 beteg állapotát tudják folyamatos figyelemmel kísérni monitorokon. A repülőgépen a betegeken kívül egy legfeljebb 25 tagú orvosi csapat tartózkodhat. A német légierő a Köln-Wahn repülőtéren állandó készenlétben tart egy MEdEvac-Airbust. A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint Németországban 50 871 fertőzött mellett viszonylag alacsony, mindössze 351 a halálesetek száma. Olaszországban eközben 86 498 fertőzöttre 9134 haláleset jut. A német kancellári hivatal bejelentette, hogy április 20-ig biztosan nem enyhítenek a koronavírus miatt életbe léptetett korlátozásokon.

(MTI)