Azokat egyébként, akik a legfertőzöttebb, úgymond vörös olaszországi övezetekből érkeznek, 14 napra karanténba zárják a határ menti megyékben, és alapos orvosi vizsgálatnak vetik alá őket. Ezt nem mindenki fogadta kitörő örömmel, emiatt több esetben a csendőrséget és a rendőrséget is be kellett vetni a forrófejű hazatérők jobb belátásra térítése érdekében.
Több esetet is ismertett a Főtér.ro: a Kiszombor-Nagycsanád határátkelőhelyen 12 román állampolgár próbált három olasz rendszámú gépkocsival belépni kedd délután Romániába. A mindegyikükkel kitöltetett nyilatkozatba azt írták, hogy az olaszországi Torinóból jönnek, de amikor megtudták, hogy 14 napra karanténba kell vonulniuk, megváltoztatták a nyilatkozatukat, és azt közölték, hogy Németországból érkeztek. Azonban a határrendészek így is félreállították őket, azonban ők ellenszegültek, ezért a határrendészeknek a rendőrség és csendőrség segítségét kellett kérniük a helyzet lecsillapítására.
Hasonló helyzet történt a Csanádpalota-Nagylak autópálya-határátkelőnél is. 23 Olaszországból érkező román állampolgár nem akarta elfogadni, hogy karanténba kell vonulnia. Őket is a csendőrség és a rendőrség segítségével tudták csak lecsillapítani. Ők később a karanténbeli körülmények ellen is lázadtak, ezért a hatóságok átvitték őket egy másik orvosi vesztegzárra kijelölt épületbe – számolt be a Főtér.ro szerda reggel.