Franciaországban 250 beteget szállítottak át a túlterhelt kórházakból

2020. március 29. 23:00

Az országban 24 óra alatt 299-cel, 2606-ra emelkedett a koronavírus-fertőzés kórházban elhunyt áldozatainak száma.

2020. március 29. 23:00

A koronavírus-járvány kezdete óta vasárnap szállították át a legtöbb, mintegy 250 súlyos, de stabil állapotban lévő beteget a túlterhelt kelet-franciaországi kórházakból a déli országrészbe és Németországba– közölte vasárnap este Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója.

A kórházban ápolt betegek száma mintegy tíz százalékkal 19 354-ra emelkedett 24 óra alatt, közülük 4632-en vannak intenzív osztályokon, ami 359-cel több mint szombat este. „Ez az utóbbi a legfontosabb adat, amit figyelni kell, mert ez tükrözi vissza a járvány dinamikáját” – hangsúlyozta a szakember. „Ezt a számot fogjuk elemezni, hogy lássuk a karanténintézkedések hatásait a hét második felében. Amennyiben a kijárási korlátozásokat és az egészségbiztonsági előírásokat betartja mindenki, az intenzív osztályra kerülő betegek számának csökkenését kell majd látnunk a hét vége felé” – tette hozzá.

Az intenzív osztályon ápoltak harmada 60 év alatti, közülük hatvanan 30 évesnél is fiatalabbak. Azt is kiemelte az illetékes, hogy március 1. óta 7132-en gyógyultan távoztak a kórházakból. A tájékoztatás szerint a jövő héttől kezdve nemcsak a kórházakban, hanem az idősotthonokban és a kórházakon kívül elhunyt fertőzöttek is bekerülnek az elhalálozásokról készülő összesítésbe, így pontosabb kép alakulhat ki a halálozási arányokról.

Jérome Salomon elmondta: 250 beteget szállítottak el német harci szállítókkal, a francia hadsereg helikoptereivel vagy egészségügyi vonatokkal Elzász-Lotaringia túlterhelt kórházaiból. Vasárnap érkeztek először francia koronavírusos fertőzöttek német kórházakba. „Muszáj felszabadítani ágyakat, levegőhöz kell juttatni az intenzív részlegeket. Még mindig nő a betegek száma” – mondta Francois Braun, a kelet-franciaországi Metz kórháza sürgősségi osztályának vezetője.

Két mentővonattá átalakított szuperexpresszel (TGV) 36 Covid-19 beteget délután a délnyugat-franciaországi Bordeaux és Poitiers kórházaiba szállították át a jelenleg leginkább túlterhelt elzászi intézményekből, miközben a kormány azt ígérte, hogy a járvány kezdetén országos szinten rendelkezésre álló 5 ezer intenzív ágy április folyamán fokozatosan meg fog triplázódni. A munkaügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy eddig 220 ezer vállalkozásnak a kijárási korlátozások miatt kényszerszabadságra küldött 2,2 millió alkalmazottja igényelte a kieső fizetésért járó bérpótlékot, amelyet teljes egészében átvállal az állam a március 17-én életbe lépett karantén egyelőre határozatlan ideig tartó idejére.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
night watch
2020. március 30. 03:01
Ha a 65 milliós ország 70 százalékának át kell esnie a fertőzésen, és abból 0.5 százalék szorul intenzív kezelésre, mennyi intenzív ágyra van szükség? tegyük fel 10 hónapra egyenletesen elosztva. Mondjuk havi 20 ezer. Az még kezelhető. A tízszerese már aligha.
certus
2020. március 29. 23:56
" A tájékoztatás szerint a jövő héttől kezdve nemcsak a kórházakban, hanem az idősotthonokban és a kórházakon kívül elhunyt fertőzöttek is bekerülnek az elhalálozásokról készülő összesítésbe, így pontosabb kép alakulhat ki a halálozási arányokról." Eddig nem voltak benne????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!