Beni Ganzot bízta meg kormányalakítással Izraelben az államfő

2020. március 16. 12:36

A Kék-fehér párt vezetője a 120 tagú kneszet 61 képviselőjének támogatását szerezte meg, Netanjahu csak 58-at.

2020. március 16. 12:36

Beni Ganzot, a centrista Kék-fehér párt elnökét bízta meg Izraelben a kormányalakítással Reuven Rivlin államfő hétfőn. Ganz a törvényhozásban, kneszetben, a gyülekezési tilalom miatt üres széksorok előtt elmondott beszédében azt ígérte mindent elkövet, hogy „napokon belül hazaszerető széles kormány álljon fel”. A Kék-fehér párt vezetője a március 2-án tartott voksoláson megválasztott 120 tagú kneszet 61 képviselőjének támogatását szerezte meg kormányalakítási elképzeléseinek megvalósításához. A Likudot vezető Benjámin Netanjahut 58-an javasolták Rivlinnek, egy képviselőnő pedig egyik jelöltet sem ítélte megfelelőnek. A helyi törvények szerint a kormányfőjelöltnek 28 nap áll rendelkezésére a kabinet létrehozására, amit az államfő újabb két héttel meghosszabbíthat.

Hétfőn a koronavírus terjedésének megakadályozására született tízfős maximális gyülekezési rendelet nyomán kis csoportokban esküszik fel Izrael 23-dik parlamentje, legújabb kneszete. A Ganzot támogató 61 képviselő első célja új házelnök választása lesz, Juli Edelstein helyett a Kék-fehérhez tartozó Meir Kohent szeretnék ebbe a tisztségbe helyezni. A Likud párthoz tartozó Edelstein bejelentette, hogy nem kíván megválni székétől, megpróbálja megakadályozni ezt a lépést, de a helyi jogi szakértők szerint legfeljebb késleltetni tudja leváltását a koronavírus miatti korlátozásokat kihasználva. A jobboldali-nacionalista-liberális Izrael a Hazánk élén álló Avigdor Liebrmant és az arab pártokból létrejött Közös Listát egyaránt magában foglaló, Netanjahuval szemben álló blokk tervei szerint elsőként azt a törvényt szeretné elfogadtatni, amely a jövőben megtiltja, hogy olyan politikus kaphasson kormányalakítási felkérést, aki ellen vádiratot nyújtott be az ügyészség.

Ha ezt elfogadják, akkor ha lesznek is negyedik választások, azokon már nem indulhat a jelenlegi átmeneti kormány élén álló miniszterelnök, Benjámin Netanjahu. A következő tervbe vett törvény, – melyhez többség áll Ganz mögött – a miniszterelnök kormányzati idejét maximalizálja két országgyűlési időszakban, vagyis egy politikus legfeljebb csak kétszer lehet kormányfő, akárcsak Amerikában két választási időszakra lehet csak valakiből elnök. Ganz bejelentett célja a széles egységkormány létrehozása elsősorban a Likuddal és Netanjahuval. Ennek a két törvényjavaslatnak a fenyegetése a Jediót Ahronót című újság elemzője, Moran Azulaj szerint jelentősebb engedményekre kényszerítheti Netanjahut, aki az előző választási fordulóban mereven ragaszkodott azon álláspontjához, hogy a jövendő Likud-Kék-fehér rotáció esetén elsőként ő legyen miniszterelnök. Ugyanakkor a Ganz és Netanjahu közötti mély bizalmatlanság nagyban rontja a nagykoalíció esélyeit.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2020. március 16. 13:30
Gantz
drkovax
2020. március 16. 13:27
Az az igazán szép a liberális demokráciában, hogy többnyire a választás vesztese alakít kormányt ... ami persze labilis és döntésképtelen lesz, de úgy a jó ...
OberEnnsinnen
2020. március 16. 13:24
Annyi bizonyos, egy valóban sikeres Izrael, bölcs békepolitikával, nyeresége lenne a 21. századnak. De ebbe pl. az Arab Tavaszok megszerveztetése mással - USA - abszolút nem fér bele. Izrael tisztelete attól nőne, ha a valódi - USA-szubvencióktól megtisztított - reálgazdaságban sikeres, bölcs békepolitikával, világbajokat enyhítő országgá válna.
EMM195
2020. március 16. 13:12
Hasonlítanak ezek, mint két tojás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!