A francia hatóságok európai szinten tesztelik a klorokint ellenszerként

2020. március 22. 18:54

Olivier Veran tárcavezető ugyanakkor óva intett a csodavárást illetően.

2020. március 22. 18:54

Olivier Véran tárcavezető elmondta, a klorokint elsősorban maláriás betegségek megelőzésére és kezelésére használják, és egy hónapja megosztja a francia orvostársadalmat az a kérdés, hogy hatékony lehet-e a Covid-19 fertőzés kezelésében is.

„Didier Raoult marseille–i professzor és már mások is dolgoznak vele, mindennap beszélek velük” – mondta az orvos végzettségű miniszter az LCI hírtelevízióban, jelezve, hogy Franciaország két hét múlva biztos eredményeket tud felmutatni a klorokin hatásait illetően.

„Mindent meg kell mozdítanunk, hogy igazoljuk a hatékonyságát. Ha bebizonyosodik, akkor mindent megteszünk, hogy a franciák haladéktalanul hozzáférhessenek. Két hét múlva biztos adataink lesznek. Ez esetben ki fogok állni a franciák elé nyilatkozni” – tette hozzá. Olivier Veran tárcavezető ugyanakkor óva intett a csodavárást illetően.

„Nem lenne felelős addig kezelésről beszélni, amíg ez hivatalosan nem bizonyított” – hívta fel a figyelmet. A francia egészségügyi kutatóintézet, az Inserm vasárnap európai szintű tesztelést indított Discovery néven, amely négy terápiát tesztel a koronavírus-fertőzés kezelésére, köztük a klorokint. Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Spanyolországban összesen 3200 fertőzött, Franciaországban pedig nyolcszáz, Covid-19 fertőzéssel kórházban ápolt beteg vesz részt a tesztelésben.

„Először öt francia kórházat vonunk be (a párizsi Bichat kórházat, valamint Lille, Nantes, Strasbourg és Lyon egy-egy kórházát), majd további intézmények is, legalább húsz, vesz részt a programban” – mondta a miniszter. Sokak azonban nem szeretnék megvárni a tesztelés eredményeit, miután a marseille-i professzor saját állítása szerint már többeket meggyógyított a terápiával. A tesztelés bejelentése előtt néhány órával Christian Estrosi, Nizza polgármestere – aki fertőzöttként otthoni karanténból irányítja a dél-franciaországi várost – bejelentette, hogy a helyi kórházban már klorokinnal kezelik a koronavírusos betegeket, és ő maga is ilyen kezelés alatt áll.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hunpettel
2020. március 22. 20:53
The German newspaper Welt am Sonntag has reported that the Trump administration has been making overtures to the German vaccine company Curevac
hunpettel
2020. március 22. 20:41
A Curevac német cég előrehaladott kísérletet folytat egy megfelelő vakcinával. Bizalmasan az USA-ból jelezték, hogy excluzív jogokra tartanak igényt.
matykox
2020. március 22. 20:01
Meglátjuk, mi lesz. Nem egy promeclicukor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!