Uniós főképviselő: Az EU „jelentős nemzetközi katonai konfliktustól” tart

2020. február 28. 12:34

Azonnal véget kell vetni a katonai akcióknak a helyzet elmérgesedésének elkerülése érdekében – jelentette ki Joseph Borrell.

2020. február 28. 12:34

Az Európai Unió komoly aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Szíriában "jelentős nemzetközi katonai konfliktus" kirobbanásának kockázata alakult ki – írta pénteki Twitter-üzenetében Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. A főképviselő hangsúlyozta, az Európai Unió „a biztonsági érdekeinek védelméhez szükséges valamennyi intézkedést megfontolja”.

Kiemelte, hogy azonnal véget kell vetni a katonai akcióknak a helyzet elmérgesedésének elkerülése érdekében. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy egy újabb, jelentős és kiterjedt nemzetközi katonai konfliktus alakul ki a térségben – tette hozzá Borrell. Az elmúlt hetekben különösen kiéleződtek az ellentétek Moszkva és Ankara között az Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetben kialakult helyzet miatt. Csütörtökön a szíriai kormányerők oldalán álló harci repülőgépek bombázták a tartományban a Bara és Bilion települések közötti térséget. A légicsapásokban harminchárom török katona meghalt, sok súlyosan megsebesült.

Görögország bejelentette, hogy megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét, válaszul arra, hogy Ankarában közölték: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni az összecsapások miatt útnak indult menekülteket.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tatulus
2020. február 28. 16:44
A megoldás nem olyan bonyolult! Világos, hogy a lázadók bukni fognak, vagy nemzetközi konfliktus lesz! Tehát Törökország fogadja be, adjon menekültstátust az általa támogatott lázadóknak, a nála lévő többi menekült meg irány haza Szíriába! S itt kell nekik segítséget nyújtani építőanyagban, élelemben, mezőgazdasági felszerelésben, ami az élet újraindításához kell, akár nemzetközi ellenőrzés mellett! Ezt egy hónap alatt lel lehet tárgyalni, el lehet intézni, ha van rá fogadókészség! De azt hiszem, itt nem a megoldás a cél, hanem valami más - majd kiderül az is!
nemecsekerno_007
2020. február 28. 16:16
Hála az elmúlt 20-30 évben túlszaporodott galamblelkű embervédő civileknek. Írta valaki itt egy cikkben, hogy a hidegháború alatt az NSZK-nak volt 500 000 jól felszerelt és kiképzett katonája. Mostanra kb. ugyanennyi jogvédő civilje van. Szopunk is miattuk.
nemecsekerno_007
2020. február 28. 16:12
Hát, tartani tarthat mert tenni ellene nagyon nem tud semmit :)))))
OberEnnsinnen
2020. február 28. 14:49
A fegyveres brüsszeli parlamentereket Karácsony Gergely brüsszeli komisszárja, Jávor Benedek elvtárs vezeti. És napi jelentést küld Karácsony mellett G. Sorosnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!