Több mint egymilliárd euró gyűlt össze az albániai földrengés utáni újjáépítésre

2020. február 17. 21:40

Edi Rama albán miniszterelnök azt mondta: ez az összeg felülmúlja legvadabb elképzeléseit is.

2020. február 17. 21:40

1,15 milliárd euróval segítik a nemzetközi és európai uniós adományozók Albánia újjáépítését a tavalyi földrengés után – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn az Albánia megsegítésére összehívott adományozó konferencia után Brüsszelben. „Albánia számunkra fontos partner és barát, és reméljük, egy nap tagországként üdvözölhetjük. Kiállunk a szolidaritás és az egymásért való felelőségvállalás mellett” – nyilatkozta az uniós vezető.

Edi Rama albán miniszterelnök, azt nyilatkozta, hogy az összeg – mint fogalmazott – „felülmúlja legvadabb elképzelését”, és kifejezte az adományozók iránti háláját. „Mindent megteszünk azért, hogy az európai adófizetők pénzét rendeltetésszerűen használjuk fel. Albánia példát fog mutatni csodálatos újjáépítésével” – mondta. Az 1,15 milliárd eurós támogatásból az Európai Unió 400 millió eurót biztosít Albánia újjáépítésére.

2019 novemberének végén az Albániát sújtó – a Richter-skála szerint 6,4 erősségű – földmozgás és az azt követő több mint 250 utórengés 51 halottat követelt, a sérültek száma megközelítette a 2 ezret, 17 ezer család pedig ideiglenes szállásokba kényszerült. Többszáz épület összedőlt, többezer súlyosan megrongálódott. Az albán kormány két megyében, Tiranában és Durresben katasztrófaállapotot hirdetett ki, és nemzetközi segítséget kért.

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2020. február 18. 08:07
Jó ilyen híreket is olvasni
Salamander
2020. február 18. 06:47
"Edi Rama albán miniszterelnök azt mondta: ez az összeg felülmúlja legvadabb elképzeléseit is". VAGYIS Álmában nem gondolta a becsületes albán politikus, hogy egy kis földrengés következtében az ország leggazdagabb emberévé válik.
Nehidd El
2020. február 18. 02:15
"Mindent megteszünk azért, hogy az európai adófizetők pénzét rendeltetésszerűen használjuk fel" - mondta Edi Rama albán miniszterelnök. :-)))) "Megígérjük, hogy ezt most nem lopjuk el. Pontosabban: igyekszünk majd ezt most nem ellopni."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!