Iohannis és Michel megbeszélései központjában az Európai Unió 2021 és 2027 között érvényes hétéves költségvetése állt, két héttel a témában február 20-ra összehívott csúcstalálkozó előtt. A román elnök azt mondta, nehéz tárgyalásokra számít, de kész tervekkel érkezett, és elkötelezett amellett, hogy a hétéves közösségi büdzsé kohéziós és agrárpolitikai forrásaiból több támogatást szerezzen Romániának. „Elvárásaink vannak a kohéziós politikával kapcsolatban, mivel ebben a kategóriában több nélkülözhetetlen forrás található a felzárkózás elfogadható szintjének lehető leggyorsabb eléréséhez” – fogalmazott.
Fontosnak nevezte, hogy a környezetbarát, zöld gazdaságra való átmenetet segítő csomag ne legyen része a kohéziós alapoknak, hanem attól teljesen független tételként szerepeljen a költségvetésben. Aláhúzta, a tárgyalások folyamán azon fog dolgozni, hogy több forrás legyen hozzáférhető a kohézió és a közös agrárpolitika mellett a zöld megállapodás számára, valamint az új kihívások kezelésére is. Kijelentette, Románia támogatja az Európai Bizottság javaslatát, amelynek alapján a költségvetés a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnése után bennmaradó 27 tagország bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 1,114 százalékát tenné ki, a jelenlegi 1,16 százalék helyett.