Börtönbiznisz román módra

2020. február 15. 13:48

Felmentették a gyermekekkel kereskedő maffia vezetőit, most az Emberi Jogok Európai Bíróságánál kártérítésért perelnek.

2020. február 15. 13:48

A nyugat-európai román koldusmaffia tevékenysége sokszor szerepelt már a különböző újságok címlapjain, Párizstól Berlinig, Londontól Bukarestig mindenhol, ahogy a nyugat-európai rendőrség – összefogva a román nyomozókkal – előtt sem voltak ismeretlenek a maffia vezetői – írja a Nethuszár.

A 2010-ben „Európa” fedőnév alatt indult nemzetközi nyomozás eredményeképp a román csendőrség nagy erőkkel vonult be a Ialomita megyei Tandarel településre, letartóztatva 25 embert, közülük egyik időközben elhunyt, így 24, gyerekeket koldulásra maffiaszerűen felhasználó egyén állt bíróság elé 2010-ben.

A PRO TV „Romania te iubesc” műsora riportot is készített a koldusmaffiáról. A Románia-szerte joggal rendkívül népszerű oknyomozó és tényfeltáró riportereket tömörítő, magyarul „Románia, szeretlek” műsor készítői a nyugat-európai koldusmaffia nyomába eredtek. Azt már kevesen tudják, hogy a 24 letartóztatott ügyében 2019 decemberében megszületett az ítélet.

A férfiakat véglegesen felmentették a vádak alól

Egyesek tettei a kilenc évig tartó perben elévültek, más esetekben pedig „nem történt bűncselekmény”, mondta ki a végső döntést a Marosvásárhelyi Táblabíróság bírója, Daniel Ursulescu.

Mi több, a vádlottak ügyvédje, Lorena Maria Cretescu szerint a gyerekkereskedelem, szervezett bűnözői csoport alakítása, illegális fegyvertartás és egyéb esetek miatt perbe fogott maffiavezérek az Emberi Jogok Európai Bíróságához (CEDO) fordulnak kártérítésért, az előzeteseben töltött hónapok, és a perköltség miatt.

(Nyitókép: nethuszar.ro)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2020. február 17. 12:25
A Népszínház utcán reggelente szoktam látni "munkába" igyekvő román cigányokat, hónuk alatt mankóval. Ezt a "jelenséget" ennyire nehéz felszámolni?
civis72
2020. február 16. 21:52
kláraasszony bezzegromániája a balkán segglyuka
adonyi29
2020. február 16. 05:31
Ha igaz, akkor Orbán Balázs írhatja a következő cikket Romániáról....
cserfes
2020. február 15. 18:23
A csatolt videó teljesen másról szól, nem koldusmaffiáról .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!