Izrael: szövetségre léptek a jobboldali és a vallásos pártok is

2020. január 16. 11:23

A Zsidó Hatalom kivételével egy blokkban indulnak, Naftali Bennet vezetésével.

2020. január 16. 11:23

A március 2-i parlamenti választásokra készülve választási szövetségre léptek a jobboldali és vallásos pártok is Izraelben szerdán este, miután a baloldali pártok megtették ezt a hét végén. A pártok több heti egyezkedés után tudtak megállapodni, és végül nem vették be a szélsőségesen arabellenes Zsidó Hatalom (Ocma Jehudit) pártot, amely így egyedül fog indulni. A Zsidó Hatalom indult a szeptemberi választásokon is, de nem jutott be a kneszetbe.

A Zsidó Hatalom vezetői a rasszista, arabellenes, 1990-ben Amerikában agyonlőtt Meir Kahane rabbi tanítványaiként határozzák meg magukat. A párt támogatja a nem zsidók kivándorlásának ösztönzését Izraelből, valamint azoknak a palesztinoknak és izraeli araboknak a kitoloncolását, akik megtagadják az Izrael iránti hűség vállalását. Kahane rabbi Kah nevű pártját az 1980-as években kitiltották a parlamentből, az általa vezetett Zsidó Védelmi Ligát pedig az Egyesült Államok terrorista szervezetté nyilvánította.

Több baloldali párt a szeptemberi választások előtt petícióban követelte a Zsidó Hatalom kizárását a választásokból, de a központi választási bizottság elutasította ezt.

A jobboldali választási szövetség vezetője Naftali Bennet védelmi miniszter, az Új Jobboldal nevű radikális jobboldali párt vezetője lesz. Bennet a Zsidó Haza párt tagja volt, de kivált, és létrehozta az Új Jobboldalt. A tavaly áprilisi választásokon a párt egyedül indult, és nem jutott be a kneszetbe. Szeptemberben már együtt indult a többi jobboldali, vallásos párttal, és bejutott.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!