Hónapokkal ezelőtt eldönthette Trump Szulejmáni likvidálását

2020. január 13. 20:20

Az NBC szerint egy amerikai drón júniusi lelövése után határozott így az elnök.

2020. január 13. 20:20

Donald Trump amerikai elnök már hét hónappal ezelőtt eldöntötte Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű egysége vezetőjének likvidálását – jelentette hétfőn az NBC amerikai televízió meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva. Az NBC információi szerint az elnöki döntés júniusban született meg, de azzal a feltétellel, hogy végrehajtása előtt az akciót Trumpnak még egyszer jóvá kell hagynia. A nevük elhallgatását kérő kormányzati források szerint Trump a döntést azt követően hozta meg, hogy júniusban Irán lelőtt egy amerikai drónt.

John Bolton, az akkori nemzetbiztonsági tanácsadó azonnali válaszcsapásra és Szulejmáni megölésére sürgette a Fehér Házat. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szintén azt szorgalmazta, hogy Trump adjon felhatalmazást Szulejmáni likvidálására. Trump elfogadta a felvetést, de a cselekvést feltételhez kötötte: ehhez Iránnak át kellett lépnie egy határt, vagyis csak akkor lehetett szó akcióról, ha „Irán amerikai életeket követelő csapást mér” – közölte az NBC. Az értesüléseket sem a Fehér Ház, sem a Nemzetbiztonsági Tanács nem kívánta kommentálni.

Donald Trump hétfőn egy sor, Szulejmánira vonatkozó bejegyzést tett közzé a Twitteren. Az egyikben demokrata politikusokról és a sajtó egy részéről – amelyet hamis hírek gyártóinak minősített – azt állította, hogy Szulejmánit terrorista helyett „nagyszerű fickónak próbálják beállítani, pusztán mert azt tettem, amit már 20 éve meg kellett volna tenni”. Egy másik mikroblog-bejegyzésben pedig arra a vitára reagált, amely azt feszegeti, valóban volt-e közvetlen fenyegetettség, amelyre hivatkozva az amerikai kormányzat likvidálta Szulejmánit. „A válaszom erőteljes igen, de ez nem is igazán számít, tekintettel (Szulejmáni) rémes múltjára” – írta.

Az NBC televízió emlékeztetett arra, hogy

az amerikai hírszerzés évek óta szorosan követte Szulejmánit.

Hivatalba lépése után Donald Trumpot Mike Pompeo – aki akkor a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetője volt – arra sürgette, hogy lépjen el agresszívabban Szulejmáni ellen. Pompeo hírszerzési jelentéseket mutatott az elnöknek a Szulejmáni által jelentett komoly fenyegetésekről.

Kászim Szulejmáni megölésének terve először 2017-ben fogalmazódott meg, amikor Herbert McMaster volt a nemzetbiztonsági tanácsadó, de 2018 áprilisában, John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadóvá történő kinevezése után került szóba komolyabban is. Bolton már évekkel korábban az iráni rendszerváltoztatás szorgalmazója volt az amerikai politikai életben. Az ő ösztökélésére is minősítette George W. Bush elnök 2007-ben külföldi terrorszervezetté a Kudsz erőit, majd 2018 áprilisában Bolton már nemzetbiztonsági tanácsadóként segédkezett abban, hogy az amerikai kormányzat az iráni Forradalmi Gárda egészét terroristának minősítse. A Fehér Ház tisztségviselői akkor visszautasították annak kommentálását, hogy ez vajon a Forradalmi Gárda vezetőinek esetleges likvidálására utaló szándékot is jelenti-e.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
seculo
2020. január 15. 16:27
M︆︆o︆o︆︆︆︆X︆︆︆︆︆i︆︆︆︆︆.︆︆︆n︆︆︆︆e︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
follnece
2020. január 15. 10:11
M︆︆o︆︆︆︆o︆︆︆X︆︆︆︆i︆︆.︆︆︆n︆︆e︆︆︆︆t - nаgyszеrű projеkt fеlnоttеk számárаа, аkik szехpаrtnеrt szеrеtnеnеk tаlálni
Bitrex®
2020. január 14. 08:06
Trump csak szignózott, ezt mások (szakértők) döntötték el helyette.
ElBundi
2020. január 14. 07:49
A magasrangu iráni fötisztet meggyilkolták. De kinek vagy kiknek volt ez jó? Cui bono? - kell, hogy legyen mindig az elsö kérdés és a pénz szaga mindig célba vezet. Ez év január 3-a utáni merényletet követöen durrantak a pezsgös dugók a Wall-Streeten. Az amerikai politikát meghatározó hadiipai komplexumának négy számottevö konszerne 18 milliárdos nyereséget jegyez fel a tözsdén. Ebböl a három financmogul, BlackRock, Vanguard és State Street 20 %-ot visz el, míg a hadiipari konszernek, mint pl. Raytheon vagy Martin Lockheed 77%-ot kaszálnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!