Vizsgálják a palesztin területen elkövetett háborús bűnöket

2019. december 20. 17:25

Benjamin Netanjahu bírálta a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének bejelentését.

2019. december 20. 17:25

Fatou Bensouda, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze pénteken Hágában bejelentette, hogy teljes körű vizsgálatot kíván nyitni a palesztin területeken elkövetett esetleges „háborús bűnök” ügyében, a vizsgálat mind az izraeliek, mind a palesztinok elleni vádakra kiterjed. „Meggyőződésem, hogy ésszerű alapja van a palesztinai helyzetre vonatkozó vizsgálat megnyitásának, és háborús bűnöket követtek el, illetve követnek el jelenleg is Ciszjordániában, így Kelet-Jeruzsálemben, valamint a Gázai-övezetben” – áll a főügyésznő közleményében.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök élesen bírálta a főügyész bejelentését, mondván, hogy az ICC-nek nincs joghatósága vizsgálatot folytatni a Palesztin Területeken. „A bíróságnak ebben az ügyben nincs joghatósága. Az ICC csak szuverén államok által benyújtott beadványok ügyében illetékes. Márpedig palesztin állam nem létezik” – mondta a kormányfő.

A főügyész közölte, hogy jogászokkal konzultált a nemzetközi jogszabályokat illetően, tekintettel a palesztin területek vitatott jogi és de facto helyzetére.

Az ICC az alapokmányát, a Római Statútumot aláíró 123 ország területén elkövetett háborús bűnök, népirtások és emberiesség elleni bűncselekmények ügyében jogosult ítélkezni. Izrael nem írta alá a Római Statútumot, az izraeli megszállás alatt lévő Ciszjordániában kormányzó, korlátozott autonómiával rendelkező Palesztin Hatóság viszont igen.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szerencsi Veronika
2019. december 20. 23:29
Azzal, hogy elvették a palesztin területet - és folyamatosan akadályozzák a palesztin állam megalakulását - fenntartják a békétlen helyzetet. Eszement garázda banda - és szembe mennek mindennel ami rendet, szervezettséget jelentene. Zavarosban halászni -hazudni, kötekedni, megtámadni fegyveresen másokat - ez az életelemük. Sehol nem képesek békében élni azzal akit megszállva tartanak - mint minket is. Nem lehet nyugodt ünnepünk, életünk - mert mindenbe beleszólnak, minden lépésünket elgáncsolják. Nyomulnak - mint Gázában - már a Várat is megszállták a hanukázással. Szent István szobráért - amennyiben magyarnak tartják magukat - nekik kellene a legjobban fellépni. De hát nem magyarok - és nekünk kell!!! alkalmazkodni. Ugye, OV?
pemete jakab
2019. december 20. 18:43
"Vizsgálják a palesztin területen elkövetett háborús bűnöket" Majd az "emberi jogok védelmezőjeként" tetszelgő USA nyomására megállapítják, hogy Izrael sohasem követett el emberiség elleni bűncselekményeket.
zöldalma
2019. december 20. 18:18
Először (48,67,73) az arabok által indított háborúkat kellene kivizsgálni, majd az intifádák robbantásait, illetve a Gázai övezet átadását követő rakétacunamit. Az arabok egymás elleni harcai is vizsgálatra érdemesek. Ja, hogy ez nem illik a balos verzióba, de gondolom a színes bőrű főbíró biztos nem lesz elfogult az arabokkal szemben, hisz a gaz zsidók csak elnyomók lehetnek akárcsak a fehérek. Röhej az egész bíróság az ENSZ-el együtt.
OberEnnsinnen
2019. december 20. 17:43
Fülig Jimmy visszatérő hamleti problémája, hogy Piszok Alfréd "most kavarja, vagy nem kavarja"? Komolyan gondolja a Hágai Bíróság, vagy komolyan, de reménytelenül?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!