Donald Trump részt vesz az elnökjelöltek jövő évi három országos vitáján. Az amerikai elnök ezt hétfőn erősítette meg a Twitteren, reagálva azokra a sajtóhírekre, melyek szerint tanácsadóival megvitatta volna távolmaradását a vitákról. Az elnök úgy fogalmazott, hogy nagyon is szorgalmazza az országos vitákat, „bárki legyen is az a szerencsés, aki túljut a semmittevő demokraták kevéssé nézett vitáin”. Trump hozzátette, az amerikai gazdaság és szerinte „minden más is” olyannyira eredményes, hogy készen állna akár további három országos vitán is részt venni.
Bírálta ugyanakkor az elnöki vitákat szervező bizottságot, mert a szervezet az 2016 szeptemberében, a Hillary Clintonnal folytatott első országos vitája után kénytelen volt elismerni, hogy szervezési problémák miatt a teremben nem volt jól hallható mindaz, amit ő mondott. A bizottság nyilvános bocsánatkérésre is kényszerült – jegyezte meg Trump. Leszögezte: mivel ő az elnök, tőle függ a viták megrendezése, és több megoldást is lehetségesnek tart. Például azt, hogy megkerüli a szerinte „nagyon elfogult bizottság komisz politikáját”.