Schäuble: Németország megmerevedett és elkényelmesedett

2019. december 25. 08:46

A németeknek változtatniuk kell az életükön a klímavédelem érdekében a Bundestag elnöke szerint. Kijelentette: a fűtés és az üzemanyag mindenképpen drágább lesz.

2019. december 25. 08:46

Változtatniuk kell az életükön a németeknek a klímavédelem érdekében – mondta a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöke egy kedden megjelent karácsonyi lapinterjúban.

Wolfgang Schäuble a Neue Osnabrücker Zeitung című lapban közölt interjúban a 2019-es év számára legnagyobb megrázkódtatásairól elmondta: nehezen elviselhető, hogy a nemzetközi közösség – a madridi klímavédelmi konferencia tapasztalatai alapján – alkalmatlan az előrelépésre a klímavédelem ügyében. Az viszont bátorító, hogy sok fiatal elkötelezett az éghajlatváltozás elleni küzdelem mellett és nem hajlandó beletörődni a mostani helyzetbe.

Arra a kérdésre, hogy megoszthatja-e Németországot a klímapolitika, elmondta, hogy nem számít erre, arra viszont igen, hogy megmutatkoznak a szabadságon alapuló társadalomban meglévő érdekkülönbségek. „Az világos, hogy meg kell változtatnunk az életünket, ami nem megy rendeleti úton, csak meggyőzéssel” – mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa, hozzátéve: nem annyira pesszimista, mint mások, és azt gondolja, hogy van esély a meggyőzést célzó munka sikerére.

Ingyenes éghajlatvédelem nincsen

A szükséges változtatásokról példaképpen a tömegturizmust említette, kiemelve: nagyon jó, hogy könnyen el lehet utazni repülővel a Maldív-szigetekre vagy Velencébe, de „a jövőben takarékosabban kellene élnünk ezzel a lehetőséggel”. „Az átállás a klímatudatosabb életre megoldható, sokkal nagyobb kihívásokkal is megküzdöttünk már történelmünk során” – fogalmazott Wolfgang Schäuble. Hozzátette: nem lenne helyes megpróbálni szociális jótéteménynek beállítani a kormány klímavédelmi intézkedési csomagját, mert „ingyenes éghajlatvédelem nincsen”.

A vasúti közlekedés és az elektromos áram költségének csökkenése és az ingázóknak járó támogatás emelése ugyan ellensúlyozza a nehézségek egy részét, de a fűtés és az üzemanyag mindenképpen drágább lesz – jelentette ki a Bundestag elnöke. Kiemelte, hogy a változásokat gyorsan kell megvalósítani. Németország „megmerevedett és elkényelmesedett”, s ezt az állapotot meg kell haladni, „a klímavédelemben különösen nem engedhetjük meg magunknak azt a lassúságot, ahogy a problémák megoldásával foglalkozunk” – mondta.

Beszivárgó antiszemitizmus

Az évértékelő, karácsonyi interjúban Wolfgang Schäuble a többi között arról is szólt, parlamenti elnökként gondoskodik arról, hogy valamennyi parlamenti képviselő egyenlő jogokkal rendelkezzen, politikusként viszont küzd azért, hogy ne erősödjék tovább a Bundestag legnagyobb ellenzéki pártja, a CDU-tól és testvérpártjától, a CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD). Egyebek mellett hozzátette: megérti, hogy németországi zsidó közösségekben aggodalmat kelt az AfD tevékenysége.

Mint mondta, korábban nem tartotta volna lehetségesnek, hogy ismét beszivároghat az antiszemitizmus a társadalomba egy olyan országban, amelynek múltjához hozzátartozik Adolf Hitler náci diktatúrája. „Azt hittem, hogy az antiszemitizmusnak soha többé nem lesz helye Németországban”, de nem így történt, ezért most „annál hangosabban ki kell jelenteni a politikában és a társadalomban, hogy semmilyen körülmények között nem fogadjuk el a neonácizmust, a fasizmust és az erőszakra hajló szélsőségességet” – mondta Wolfgang Schäuble.

(MTI)

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ZolieM
2019. december 26. 09:56
Újra nyitnak pár külszíni fejtést, aztán az áramot termelhetik is orrba-szájba a szénerőművek. A rongyfejűek antiszemitizmusa meg álprobléma. Ügyes cicus! :)))
Peter8811
2019. december 26. 07:10
Schäuble: Németország megmerevedett.... Ebben nincsen egyedül, a DK-s Gréczyé is megmerevedett. :DDDDDDDDDDDDDDDD
airmax
2019. december 25. 22:29
A cikkhez annyit tudok mondani, hogy az öreg Schauble a pénzbirodalom döntését közölte a német polgárokkal.. Túl gazdagok vagytok.. fizessetek többet az energiáért .. egyáltalán legyetek sok pénzért környezetbarátabbak..
Akitlosz
2019. december 25. 21:25
"ismét beszivároghat az antiszemitizmus a társadalomba egy olyan országban, amelynek múltjához hozzátartozik Adolf Hitler náci diktatúrája. „Azt hittem, hogy az antiszemitizmusnak soha többé nem lesz helye Németországban”," Hát nem is lenne már antiszemitizmus Németorsázgban, ha sikerült volna judenfreijé tenni! De mivel a mai kormány, szemben a nagy elődjével, éppen a zsidók Németországba betelepítését is erőlteti ezért keletkezett újra az, amit ő "antiszemitizmusnak" nevez. Azaz a velük kapcsolatos élettapasztalat. Nem tudom, hogy volt-e régen Németországban antiiszlámizmus, de ha eddig még nem volt, akkor ezután lesz, szintén a kormány politikája miatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!