Egy jelenleg is bírósági szakaszban tárgyalt konkrét ügy egyik érintettje Nasreen Akhter, aki muzulmán vallási és jogi szokások szerint lépett házasságra párjával, Mohammed Khannal. A pár 18 évig élt együtt, négy gyermekük született. Az Egyesült Királyságba történt költözésük után Akhter szerette volna, ha férje polgári keretek között is elveszi őt. Kahn azonban visszautasította mindezt, mivel feleségei közül egy másikat szeretett volna európai jog szerint is elismertetni. Mint ismeretes, az európai jogrendszerek nem ismerik a poligámia intézményét.
Melyik jog az erősebb?
Korábban egy brit családügyi bíróság kimondta, az ilyen, európai szerint nem hivatalos házasságok után is jogosultak a feleségek tartásdíjat kérni férjeiktől. Az ügy azonban nem állt meg, s a fellebbviteli eljárásba már a brit kormány is beszállt. A brit legfőbb ügyész, Geoffrey Cox szerint a korábbi ítéletet felül kell írni, mivel egy idegen vallási szokás nem keletkeztethet jogot a brit jogrendszer alapján.