A fémipari szakszervezetek pénteken 24 órás sztrájkba kezdenek Tarantóban és az Ilva társgyáraiban. Elemzők szerint az Ilva sorsától függ a Conte-kormány sorsa is. Graziano Delrio a PD képviselőházi frakcióvezetője az alsóházban kijelentette, „a kormány jövője Tarantóban dől el”.
Az Ilva eddigi bérlője, az ArcelorMittal francia-brit-indiai acélcsoport hétfőn bejelentette, hogy nem kívánja megerősíteni korábbi szerződéseit, és visszaszolgáltatja az államnak az olaszországi gyárakat, ahol több mint 10 ezren dolgoznak. Giuseppe Conte szerdán egyeztetett az ArcelorMittal tulajdonosaival: a miniszterelnök az ezt követő sajtótájékoztatón közölte, hogy az ArcelorMittal 5000 dolgozótól akar megválni, máskülönben elhagyja Olaszországot.
A kormányfő 48 órát adott a multinacionális vállalatnak tervei módosítására. Az M5S-PD ezzel egy időben már más megoldáson is dolgozik, többek között az Ilva államosítása is felmerült. Ezzel kapcsolatban azonban Európai Bizottság máris fenntartásait fejezte ki.
Veszélyben a koalíció
A kérdés a kormánypártokat is megosztja: az M5S vezetője Luigi Di Maio, korábbi gazdasági fejlesztési miniszter nem támogatja a környezetszennyező acélgyár segítését. A baloldali PD viszont komoly árat fizethet a munkahelyek megszüntetése, valamint a szakszervezetek hátat fordítása miatt. Sajtóértesülések szerint Nicola Zingaretti PD-főtitkára már csak a „kifogást” keresi ahhoz, hogy kilépjen az M5S-szel közös kormányből, mielőtt pártja további szavazatokat veszítene.