Hivatalos: kilép az USA a párizsi klímaegyezményből

2019. november 04. 23:04

A folyamat körülbelül egy évet vesz majd igénybe.

2019. november 04. 23:04

Mike Pompeo megerősítette, hogy a Trump-adminisztráció hivatalosan is értesítette az ENSZ-t a párizsi klímaegyezményből való kilépési szándékáról. Ez a formális lépés a körülbelül egy évig tartó folyamat első eleme. 

Ezzel az Egyesült Államok lesz az egyetlen ország, amelyik hivatalosan sem alkalmazza az egyezményt, amint azt Trump megígérte az amerikai fosszilisenergia-ipar felpörgetésének érdekében. A folyamatnak egy nappal a 2020-as amerikai elnökválasztás után kell véget érnie – áll az ENSZ főtitkárának címzett levélben. 

A 2015-ös megállapodást még az Obama-adminisztráció írta alá, ők 26-28%-kal csökkentették volna a 2005-ös károsanyag-kibocsátási szintet 2025-ig. Trump a kampánya során megígérte, hogy kilép az egyezményből, ami szerinte rontotta volna az amerikai gazdaság esélyeit, miközben más nagy gazdaságok, mint Kína, továbbra is szennyezhetnek. 

Amerikai kormányzók és helyi vezetők tucatjai jelezték: ők továbbra is tartják magukat a párizsi klímaegyezményben foglaltaknak. A legtöbb demokrata elnökjelölt-aspiráns már korábban jelezte: hatalomra kerülésük esetén újra beléptetnék az USÁ-t az egyezménybe.

Az Egyesült Államok képviselői az ország formális kilépéséig továbbra is részt vesznek az egyezmény technikai részleteivel kapcsolatos egyeztetésekben. 
 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NotaBene
2019. november 05. 07:57
Nem ratifikálta az egyezményt: Oroszország, Törökország, Irak, Irán
Gyéressy Károly
2019. november 05. 00:17
Hehehe. Mehet a klímahiszti. Majd Ferencváros csökkenti az USA helyett a kibocsátást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!