Süleyman Soylu török belügyminiszter november elején jelentette be: Ankara visszaküldi származási országukba azokat az úgynevezett idegen harcosokat, akik külföldről érkeztek, hogy az Iszlám Állam vagy valamelyik másik milícia kötelékében harcoljanak Szíriában, és most Törökországban raboskodnak. Soylu elmondása szerint jelenleg az Iszlám Állam mintegy 1200 külföldi szélsőségesét tartják fogva Törökországban. A török hadsereg ezen felül elfogott még 287 korábbi dzsihadistát is Északkelet-Szíriában, ahol Ankara október 9-én indított hadműveletet az általa terrorszervezetként kezelt kurd erők ellen.
A Ciprus közeli török tengeri próbafúrások miatt kilátásba helyezett európai uniós szankciókkal kapcsolatban Erdogan kedden arra szólította fel az EU-t, hogy „alaposan” vizsgálja felül álláspontját, miután Törökország területén négymillió menekült tartózkodik, és az Iszlám Állam sok harcosa van a török börtönökben, valamint Szíriában török ellenőrzés alatt. „Lehet, hogy nem veszitek komolyan, de a kapuk megnyílnak, és meglátjátok, hogy a dzsihadistákat, akiknek elkezdtük a hazatoloncolását, visszaküldjük hozzátok” – fogalmazott. A török elnök az uniós szankciókat illetően azt is mondta, hogy a Brüsszel és Ankara között fennálló párbeszéd nem köti Törökországot, és a tárgyalások „egy pillanat alatt” véget érhetnek.
Erdogan washingtoni látogatásának második napján, szerdán találkozik majd Donald Trump amerikai elnökkel. A két vezető tárgyalásainak fő témája Szíria, azon belül is az Egyesült Államok helyi szövetségese, a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen indított török hadművelet és az arra vonatkozóan október 17-én köttetett török-amerikai tűzszüneti megállapodás lesz. Washington és Ankara akkor arról egyezett meg, hogy a Törökország által terrorszervezetnek tartott YPG öt napon belül kivonul Északkelet-Szíriában a határ menti térségből. Az ügyben október 22-én egy 150 óráról szóló török-orosz tűzszüneti megállapodás is született, amelynek a lejártát követően a határ menti sávban közös orosz-török járőrszolgálat indult.