Beni Ganz sem tudott kormányt alakítani Izraelben

2019. november 20. 20:53

Az izraeliek Netanjahut okolják a kudarcként – derül ki egy felmérésből.

2019. november 20. 20:53

Beni Ganz, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnöke visszaadta kormányalakítási megbízását Reuven Rivlin államelnöknek – jelentette a tizenhármas kereskedelmi televízió szerda este. Ganz telefonon jelentette be Rivlinnek, hogy nem sikerült kormányt alakítania a rendelkezésére álló huszonnyolc nap alatt. Erre szóló mandátuma szerda éjfélkor jár le. Csütörtöktől olyan huszonegy napos időszak következik, amikor a kneszet százhúsz képviselője közül bárki maga mellé állíthat legalább hatvanegy törvényhozót, és kormányt alakíthat. Ehhez hasonló jogi helyzet még soha nem volt eddig Izraelben.

Ganz csütörtök esti beszédében hangsúlyozta, hogy noha minden követ megmozgatott a kabinet megteremtése érdekében, egy ember személyes érdekében olyan tömb állt vele szemben, amely megakadályozta erőfeszítéseit. Szavaival Benjámin Netanjahura, az átmeneti kormány vezetőjére utalt, akivel nem sikerült megállapodni arról, hogy az esetleges vádemelés esetén visszavonuljon a politikai élettől.

A televízió híradása szerint azért

nem tudott megegyezni az egységkormányról a jobboldali Likud és a centrista Kék-fehér párt,

mert nem sikerült dűlőre jutniuk abban, hogy Netanjahu távozzon a közéletből. A Likud ugyanis ragaszkodott ahhoz, hogy továbbra is a kormány tagja legyen. A két párt közötti vitatott kérdések a tévé szakértői szerint voltaképpen áthidalhatók voltak, azonban a Kék-fehér párt élén állók rendkívül bizalmatlanok Netanjahuval szemben, és ez lehetetlenné tette a magállapodást.

Ha a következő három hétben nem sikerül egy politikusnak sem kormányt alakítania, akkor a Háárec című újság honlapja szerint március 17. lehet az új választások legvalószínűbb időpontja.

A katonai rádió szakértői szerint a Likud számára kedvezőtlen lehet az új választás, mert Benjámin Netanjahu az elmúlt napokban tett heves kirohanásai az arab pártok vezetői ellen arra sarkallhatják az arab kisebbség tagjait, hogy az eddiginél nagyobb arányban vegyenek részt a választásokon, ami megerősítené a jobboldali-ultraortodox blokk ellenzékét a kneszetben. A 13-as tévé közvélemény-kutatása szerint az izraeliek elsősorban Benjámin Netanjahut okolják a kormányalakítás kudarcáért, ami szintén árthat a Likud párt szereplésének a tavaszi választásokon.

Avigdor Liberman Izrael a hazánk nevű jobboldali nacionalista pártja számára is hátrányos lehet az új választás, mert választóinak egy liberális egységkormány létrehozását és az újabb választások elkerülését ígérte, de ezeket a vállalásokat nem tudta teljesíteni. A Kék-fehér párt vezetőjét a közvélemény-kutatások szerint az ország polgárai jóval kisebb arányban teszik felelőssé a politikai patthelyzetért, de nem világos, hogy kormányalakítási kudarcuk miként befolyásolja szereplésüket a következő voksoláson.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IV. Fawkes
2019. november 21. 07:07
Hát igen, az arányos választási rendszer remek előnyeinek egyike a folytonos kormányválság..
ondiabind
2019. november 21. 03:27
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Világpanoráma
2019. november 20. 22:42
Irán a benzinárak elleni tiltakozások után: https://vilagpanorama.hu/2019/11/20/iran-a-benzinarak-elleni-tiltakozasok-utan/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!