„Mindenesetre jó lenne, ha minél hamarabb túl lennénk ezen, mert van abban valami szánalmasan lehangoló, hogy arról kell vitatkozni, meg az emberek is arról beszélnek, hogy egy-egy polgármester, politikus hálószobájában – vagy isten tudja, pontosan hol – mi történik, és az egész ország ott kukkol” – mondta, hozzátéve, hibátlan ember nincs, de ilyenkor van egy „menetrend”: ha bajt csináltál, akkor azt el kell ismerni, aztán meg kell bánni, a büntetést el kell fogadni, majd elégtételt kell adni. „Még nem jött el az elégtételadás ideje, ide kell valahogy eljutni” – jegyezte meg.
A jobboldali szavazók közösségének azt javasolta, ne szállítsák lejjebb a mércét, a győriek pedig szerinte meg fogják hozni azokat a döntéseket, amelyek ahhoz kellenek, hogy az egész ország úgy legyen túl az ügyön, hogy „komoly ország vagyunk, és az történt, aminek egy ilyen esetben történnie kell”.
Gazdaságvédelmi akcióterv
A miniszterelnök a rádióinterjúban beszélt a gazdaságvédelmi akciótervről is, amelyről azt mondta: mivel „az európai gazdaság nem néz ki jól”, olyan magyar intézkedéseket kell hozni, amelyekkel az európai zavarok ellenére is magasan lehet tartani a magyar gazdaság teljesítményét, vagyis annak az uniós átlagnál mindig 2 százalékkal magasabbnak kell lennie.
Az egyik jelentős javaslatcsomagot már el is fogadta a kormány, ez a szakképzési rendszer korszerűsítésére vonatkozik, hogy egyre jobban felkészült fiatalok álljanak a gazdaság rendelkezésére – közölte.