Korrupciós ügybe keveredett az egyik román elnökjelölt, Dan Barna

2019. október 17. 10:44

A politikust egyébként a korrupció elleni küzdelem élharcosaként tartották számon.

2019. október 17. 10:44

Dan Barna, a centrista Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetője, az egyik esélyes romániai államelnökjelölt komoly korrupciógyanús botrányba keveredett – összegzi az Origo.

A RISE Project nevű oknyomozó portál ugyanis feltárta, hogy a politikus olyan üzletekben vett részt, amelyek segítségével „eltűntethettek" 6 millió euró uniós forrást. Az EU-s források eredetileg szegények és fogyatékkal élők felzárkóztatására voltak megpályázva, de a rászorulók helyett Dan Barna haveri köreiben landolhattak a pénzek. A történet azért is végtelenül kínos Barna számára, mert pártja (az USR) hamisan a korrupcióellenes harc élharcosának próbálja meg feltüntetni magát, ennek érdekében még kampányt is indítottak „Bűnözők nélkül" (#FaraPenali) néven, amelynek köszönhetően nagyjából 1 millió aláírást gyűjtöttek össze.

Az USR magyarországi testvérpártja a liberális Momentum Mozgalom, és mindkét politikai formáció tagja az Emmanuel Macron francia államfő által gründolt Renew Europe nevű EP-frakciónak, amely az utóbbi időszakban a korrupciós botrányai miatt került a sajtó reflektorfényébe. Az USR az EP-választásokon amúgy közös listán indult a magyarellenes Dacian Cioloș Renew Europe frakcióvezető PLUS nevű pártjával, és a következő választásoknak (parlamenti, önkormányzati) is közösen vágnak neki. Barna és Cioloș egyébként gratuláltak a Momentumnak az önkormányzati választáson elért eredményükhöz.

„Bűnözők nélkül a közhivatalokban”

Az önmagát sikeres üzletemberként beállító, 44 éves Dan Barnának vállalkozói kudarcok hosszú sorozata jutott osztályrészül, amelyek közel hatmillió euró veszteséget okoztak  – közölte a Transindex a RISE Project oknyomozó riportjára hivatkozva. A tényfeltáró cikk arra is rámutat, hogy „az USR elnöke, a „Bűnözők nélkül a közhivatalokban” nevű kampányt indító párt vezetője felügyelete alatt csalások és összeférhetetlenségek sorozata történt uniós alapok felhasználásánál.

A hétfőn közzétett, nagyon alaposan felépített és bizonyítékokkal alátámasztott cikkben azt járják körül az oknyomozók, hogy hogyan kapott Dan Barna cége (GCD) támogatást szociális felzárkóztatásra az Európai Bizottság kohéziós alapjából, majd hogyan osztotta azokat el úgy, hogy a rászorulókhoz nem, hanem csak Barna haveri köreinek zsebébe jusson belőle. „A mostani elnökjelölt azzal kampányol, hogy vissza akarja hozni a románokat az országba, de azoknak a hátán épített karriert, akik távozni kényszerültek az országból. A sokszor általuk ostorozott Liviu Dragnea (a román szociáldemokraták és a képviselőház volt elnöke, aki jelenleg börtönben van) módszerével dolgozott: közpénzt juttatott az iskolai barátok számára" - írják, utalva arra, hogy volt olyan cég, ahol ugyan alkalmaztak fogyatékkal élőket, de a projekt futamideje után külföldi munkára kényszerültek.

A cikk szerint Barna olyan fogyatékkal élő és/vagy hátrányos helyzetű embereket használt ki, akiknek nehéz integrálódni a munkaerőpiacon, és Romániában rendkívül elhanyagolt a helyzetük. A nevükben a fejlesztési tanácsadó csoport, a Dan Barna által alapított cég milliókat tett zsebre „jó cselekedet" ürügyén, viszont a pénzből a hátrányos helyzetű emberek már nem részesülhettek.

Magukra hagyott cégek

A RISE dokumentumokkal alátámasztva mutatja be, hogy azoknak a projekteknek az esetében, amelyeknek lebonyolítója a Fehér Megyei Tanács volt, hogyan osztotta le ezeket a Barna által vezetett cégnek, mint partnerintézménynek, amelynek aztán meg kellett volna valósítania a projekteket.

A cikkekből az derül ki, hogy papíron hogyan hoztak létre hátrányos helyzetű emberek számára elvileg önfenntartó vállalkozásokat, amiket aztán nem finanszíroztak, magára hagytak, és Barnáék cége ennek köszönhetően sokszor nagyon leárazva vásárolta meg a szükséges felszereléseket. Az egyik konkrét eset, amit a RISE oknyomozó újságírói feltártak, egy szabóműhely elindítása volt, amelyet Dan Barna nővére, Gabriela Popa vezetett. A Hermmanstadt Design nevű vállalatban nemcsak a politikus nővére, hanem Sorin Pădurariu, gyerekkori jó barát is helyet kapott.  192 000 eurós támogatást szereztek Barna cégétől, amellyel olyan szerződést kötöttek, hogy ha a vállalkozás bebukik, akkor minden vagyona átszáll a finanszírozóhoz.

Márpedig a vállalkozás bebukott, az összes szükséges és megvásárolt felszerelés Barnáék tulajdonába jutott, de a bukás előtt még sok pénz ment el marketing és más tevékenységekre, amelyet szintén a politikus barátainak cégei kaptak meg. 2007 óta Barna és üzleti partnere, Dragoș Jaliu 20 EU-s projektet bonyolítottak le, összesen 166 millió lej értékben.

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2019. október 17. 11:03
A románokról valahogy mindig a komcsijaink jutnak eszünkbe. Hungarofóbia, korrupció, igénytelenség, működésképtelenség. Ha kituszkolnánk emezeket amazokhoz, oda a Regátba, észre se vennék ott. Mi mondjuk annál erősebben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!