Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Az ukrajnai botrány miatt.
Nancy Pelosi, a Kongresszus elnöke bejelentette, hogy vádemelési eljárást indítanak Donald Trump ellen. Az eljárás célja tisztázni, hogy Trump amerikai elnökként gyakorolt-e politikai nyomást Ukrajnára.
Pelosi azt nyilatkozta, a Demokrata Párt soraiban többen követeltek impeachmentet, azaz visszahívási eljárást az elnökkel szemben. Ilyen eljárással még egyetlen elnököt sem távolítottak el a hivatalából.

Trump visszautasította a vádakat, de azt elismerte, hogy a demokrata Joe Bidenről és fiáról tárgyalt az ukrán elnökkel. Az elnök bejelentette, hogy közzéteszi telefonbeszélgetéseinek leiratát.
