Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Teherán "bizalomerősítő lépéseket" vár az atomalkuban résztvevő országoktól – hangoztatta az iráni külügyminiszter.
Irán hajlandó a 2015-ös többhatalmi atomalku kisebb módosításait, kiegészítéseit megvitatni az amerikai szankciók feloldásáért cserébe – jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök kedden a sajtónak nyilatkozva New Yorkban.
„Nyitott lennék megvitatni az atomalku kisebb változtatásait, kiegészítéseit , ha a szankciókat feloldanák” – mondta Róháni. Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter hétfőn bejelentette: Teherán hajlandó folytatni az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló megállapodás megmentését célzó tárgyalásokat, de szerződéses partnereitől bizalomerősítő lépéseket vár.

Továbbra is feszültség forrása, hogy Washington tavaly májusban kilépett a 2015-ben Iránnal aláírt atomalkuból, és visszavezette az Iránnal szembeni korábbi szankciókat, amire válaszul júliusban Teherán felfüggesztette az egyezményben vállalt kötelezettségeinek a betartását. Zaríf hétfőn jelezte, hogy szerdán találkozni kíván a megállapodásban bennmaradt öt ország (Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Németország és Oroszország) külügyminisztereivel.
Róháni beszélt a jemeni húszi lázadók által szeptember 14-én elkövetett dróntámadásokról is, amelyek a szaúd-arábiai Aramco állami olajvállalat két olajterminálját, köztük a világ legnagyobb olajfinomítóját érték. Hangsúlyozta: a jemeniek gyakorlatilag megalázták az Egyesült Államokat azzal, hogy kijátszották az amerikai gyártmányú szaúdi légelhárító rendszereket.
„Nem lehet nem észrevenni az amerikai védelmi rendszerek gyengeségét, amelyek útját próbálják állni a rakétáknak és drónoknak” – hangoztatta Róháni, akit a Tasznim félhivatalos hírügynökség idézett. „Az Irán elleni vádak alapja, miszerint köze volt a Saudi Aramco olajlétesítmények ellen elkövetett támadásokhoz az, hogy Washington nem akarja elismerni Jemen hadi potenciálját, amivel képes csapásokat végrehajtani drónokkal és rakétákkal” – fűzte hozzá az iráni vezető.
Az Egyesült Államok mellett Franciaország, Németország és Nagy-Britannia vezetői is egyértelműen Iránt tették felelőssé a szaúdi olajlétesítmények elleni támadásokért. A jemeni polgárháborúban a felkelőket támogató Irán ugyanakkor kitartóan tagadja, hogy köze lett volna a támadásokhoz.
(MTI)