Egyre nagyobb az aggodalom Európában: semmi sem úgy alakul Magyarországon, mint ahogyan tervezték

Egyértelmű, miben reménykedik Brüsszel – mutatott rá az elemző.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország fegyverekkel látta el a Szaúd-Arábia által vezetett arab koalíciót.
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország is bűnrészese lehet a Jemenben elkövetett háborús bűncselekményeknek azzal, hogy fegyverekkel, illetve hírszerzési és logisztikai támogatással látták el a síita húszi lázadók ellen harcoló, Szaúd-Arábia által vezetett arab koalíciót, amely taktikája részeként a civil lakosságot éhezteti – vált ismertté egy kedden nyilvánosságra hozott ENSZ-jelentésből.
A világszervezet nyomozói megállapították: valószínűleg a négy éve húzódó konfliktusban egymással szemben álló mindkét oldalon követtek el háborús bűncselekményeket. A jelentés külön kiemeli a szaúdi vezetésű koalíciót támogató nyugati országok, valamint a húszi lázadók mellett álló Irán szerepét.

(MTI)
