Emberi jogaink

Az Elidegeníthetetlen Jogok Bizottsága

Minden korszaknak megvan a saját maga gondolkodási paradigmája. A második világháborút követően kibontakozó korszak uralkodó gondolkodási paradigmájává az emberi jogi felfogás lépett elő. Az emberi jogi gondolat gyors térnyerésének az lett az legfontosabb következménye, hogy kizárólag emberi jogi érvelésen keresztül igazolhatók a különféle álláspontok, legyenek azok jók vagy rosszak. Az emberi jogi nyelvezet és fogalomkészlet nyújtja mind a mai napig azt a mércét és keretet, amelyhez mérten sikerrel védhetők meg mind a belföldi, mind pedig a nemzetközi politikai cselekvések. E forradalomszerű korszakváltást jelképező gondolkodási paradigma tartópillérét a több mint 70 évvel ezelőtt, a második világháborúban átélt horror nyomán megalkotott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata jelenti.

Az Emberi Jogi Nyilatkozat megalkotása és elfogadása – minden hibájának dacára – rendkívüli teljesítménynek számított, mert benne a legkülönbözőbb kultúrákat, vallási felfogásokat és hagyományokat képviselő nemzetek és népek sikerrel hidalták át a közöttük fennálló különbségeket. Amint azt Mary Ann Glendon „A World Made New: Eleonor Roosevelt and the UDHR” című könyve kiválóan írja le, ez azért van így, mert egyezségre jutottak az embert megillető egyetemes és korlátozhatatlan jogok felől, amelyek elismerése és megóvása elsődlegesen, de nem kizárólagosan az államok feladata. A Nyilatkozat kultúrákat átívelő sikerének egyik fontos, de sokszor méltatlanul elfeledett zálogát jelentette, hogy az emberi jogok érvényesítését és megóvását az egyes népek történelme és hagyományai által formált nemzeti kultúrák keretei között képzelte el.

Az elmúlt 70 esztendő során az emberi jogok bár mindenütt jelenlévővé váltak és valódi mozgalommá fejődtek, legitimitásuk mégsem közös sikerként szilárdult meg. Eredeti értelmüktől és céluktól elszakadva nem konszenzust építettek, hanem megosztottságot idéztek elő. Ráadásul nem vagy nem elsősorban a különböző civilizációk között, hanem saját bölcsőjükön, a nyugati civilizáción belül. Egyetértés helyett ma leginkább gyökeresen eltérő vélemények versengenek arról, hogy mi tekinthető emberi jognak. A jelenkor a sokasodó emberi jogi igények megfogalmazásának korszaka, ugyanakkor, ha minden emberi jog, akkor semmi sem az. Amint arról a precedens korábban beszámolt, az Egyesült Államok külügyminisztériuma éppen azért alakította meg idén júliusban Mary Ann Glendon vezetésével az „Elidegeníthetetlen Jogok Bizottságát”, hogy elméleti megalapozást nyújtson a valós emberi jogi igények felismeréséhez.

Emberi jogaink az ideológia rabságában

Az „Elidegeníthetetlen Jogok Bizottsága” munkájának hatása nem csak az amerikai külpolitikai felfogást befolyásolhatja, ugyanis az emberi jogi igények és az emberi jogi gondolkodás feletti ellenőrzés megszerzése a nyugati világ országait az elmúlt évtizedekben általánosan érintő dilemma. Honnan erednek az emberi jogok? Mi tekinthető érvényes és mi hamis emberi jogi igénynek? Hogyan lehet különbséget tenni ezek között? Az emberi jogokról folytatott vita a nyugati világban zajló, kultúrharcként is jellemzett küzdelem egyik legfontosabb területe. Az Egyesült Államok talán legelismertebb természetjogi szakértője, a Princeton Egyetem jogászprofesszora, Robert P. George munkáiban arra mutat rá, hogy a véleményformáló – akadémiai, művészeti, média, kormányzati és üzleti – elit nézőpontját az elmúlt évtizedekben az emberi jogok liberális -- progresszív olvasata határozta meg.

Robert P. George álláspontja értelmében az uralkodó progresszív felfogás elszakította az emberi jogokat – az azok értelmét és célját megalapozó – az emberi természetből fakadó jótól és értékektől. A progresszív elképzelés ennek megfelelően feladja az emberi jó és az emberi érték azonosításának és megválasztásának szükségességét (és persze terhét), és e helyett az absztrakció és a semlegesség hamis gúnyájába burkolózva teremt újabb és újabb emberi jogi igényeket. Olvasatában nem az emberi jogok formálják az ideológiáját, hanem éppen fordítva, az ideológiája szabja meg az emberi jogi igényeket. Ennek a következménye az, hogy egyre több, társadalmi mérnökösödésbe átcsapó emberi jogi igény valójában egyre kevesebb szabadságot eredményez, legyen szó a politikai korrektség kultuszában gúzsba kötött vélemény kifejezéséről vagy a vallás szabad megvallásának és gyakorlásának a templomok falai közé szorításáról.

Emberi jogaink felszabadítása

A többek között John Finnis és Robert P. George neveivel fémjelzett – és az „Elidegeníthetetlen Jogok Bizottsága” által is irányadónak tekintett – természetjogi felfogás a liberális -- progresszív ideológia hálójába gabalyodott emberi jogok kiszabadítását ígéri. Olyan látásmódot kínál, amelynek segítségével különbség tehető emberi jog, illetve hamis és manipulált emberi jogi igény között. Ehhez elsőként azt az emberi természetből fakadó jót és értéket szükséges azonosítani, amelynek védelme érdekében az emberi jog elismerhető. Kizárólag az emberi jó alapján lehet a valós emberi jogokat felismerni. A természetjog kiindulópontja ennek megfelelően éppen ellentétes a progresszív felfogáséval: nem az emberi jogi igények kiterjesztése révén érhető el majd valamifajta emberi jó, hanem a felismert emberi jó védelmét kell szolgálniuk az emberi jogoknak.

Minderre a legjobb példát a vallásszabadság története kínálja. Minél erősebbé vált az emberi jogi mozgalom az elmúlt évtizedek során, annál jobban szorult vissza a vallás szabad megvallásának tényleges lehetősége és joga. Az erkölcsi semlegesség hamis álláspontjába burkolózó progresszív felfogás olyan emberi jogi igényt teremtett, ami a megválasztott hit megvallását a közéletből és a közterekről a magánszféra világába és a templomok falai közé űzi és marginalizálódásra ítéli. Ezzel szemben a vallásszabadság legmélyebb lényege az, az emberi természethez tartozó jó, hogy szabadon kereshető és megvallható az emberi létezés értelmével kapcsolatos legalapvetőbb kérdés. A vallásszabadság nem absztrakció eredménye, és nem jelentheti a vallás közéletből történő száműzését, az állammal vagy éppen magával a vallással történő szembefordítását. Ehelyett a vallásszabadság az emberi lét értelmének szabad keresését, és az ezzel összefüggő meggyőződés nyílt megvallását hivatott óvni.

A természetjogi felfogás újragondolva az emberi jogok elméleti megalapozását, a progresszív ideológia szorításában sínylődő emberi jogi gondolkodás felszabadításának reményét hordozza. Nem az emberi jogok felhasználásával kíván eszmevilágot vagy politikai rendszert építeni vagy ilyet az emberekkel szemben kikényszeríteni, hanem az emberi jót és az emberi lét kibontakozását és felvirágoztatását szabja az emberi jogok elismerésének és védelmének legfontosabb feltételeként. Az emberi jogok elméleti megalapozásának ilyetén megújulása már az ajtón kopogtat, de az uralkodó felfogássá történő erősödéséhez és megszilárdulásához szükséges munka dandárja még hátravan. Ugyanakkor az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát szövegező bizottság elnök asszonyának, Eleanor Roosevelt-nek az egykoron elmondott szavait felidézve „[a] jövő azoké, akik hisznek álmaik szépségében”.
 

***

A cikk a Pallas Athéné Domeus Educationis Alapítvány támogatásával valósult meg.