A volt ukrán főügyész kész az amerikai Kongresszus elé állni

2019. szeptember 30. 20:21

Jurij Lucenko semmitől sem fél, mert szerinte minden, amit tett, törvényes volt.

2019. szeptember 30. 20:21

Jurij Lucenko volt ukrán főügyész hétfőn egy interjúban kijelentette, hogy ha szükséges, kész tanúskodni a Donald Trump elnök alkotmányos felmentésére irányuló eljárásban (impeachment) az amerikai törvényhozás előtt. „Miért ne? Teljesen nyitott vagyok és tudom, hogy minden, amit tettem, törvényes volt, minden kijelentésem jogszerű volt, semmitől sem félek. A hazámat féltem, mert úgy tűnik, hogy Ukrajna áldozatává vált egy nagy belső amerikai viharnak. Meg akarom védeni az országomat” – idézett az Ukrajinszka Pravda hírportál abból az interjúból, amelyet a politikus a BBC-nek adott. Lucenko leszögezte, hogy Trumppal sohasem találkozott, viszont ügyvédéjével, Rudy Giulianival többször is, akivel megvitatta „azt a bizonyos vizsgálatot”. Szavai szerint ezek „​​​​​​​átlagos beszélgetések voltak, senki senkinek nem adott ki feladatot”. A volt főügyész ismételten kijelentette: nem volt alapja annak, hogy Ukrajnában nyomozást indítsanak Trump politikai riválisa, Joe Biden volt alelnök és fia Hunter Biden ellen. Lucenko szavai szerint ez az Egyesült Államok joghatósága alá tartozik.

A BBC az interjút még a repülőtéren készítette a főügyésszel, mielőtt Londonba repült, ahol a volt főügyész elmondása szerint néhány hétig készül tartózkodni, hogy angoltudását tökéletesítse. Az Egyesült Államokban azután robbant ki a botrány, hogy a The Washington Post című lap nyilvánosságra hozta: egy ismeretlen amerikai hírszerző feljelentést tett. Azt állította: az amerikai elnök nyomást gyakorolt ukrán hivatali partnerére, Volodimir Zelenszkijre július 25-ei telefonbeszélgetésük alatt, hogy Kijev segítsen terhelő bizonyítékokat felhajtani Ukrajnában Joe Biden volt amerikai alelnök, a Demokrata Párt egyik fő elnökjelölt-aspiránsa ellen. Biden egyik fia, Hunter egy ukrán gázvállalat, a Burisma Holdings igazgatótanácsának tagja volt évekig, miközben apja meghatározó szereplője volt az Egyesült Államok Ukrajna-politikájának, és jelentős összegeket keresett Ukrajnában.

Az amerikai Demokrata Párt a feljelentés nyomán vizsgálatot kezdeményezett annak megállapítására, hogy indokolt-e megkezdeni a Trump felmentését célzó eljárást. A múlt héten közzétették a Trump és Zelenszkij közti júliusi telefonbeszélgetésről készült feljegyzést, de megoszlanak a vélemények, hogy történt-e nyomásgyakorlás Trump részéről vagy sem. Miközben az ellenzéki erő szerint megalapozott volna az alkotmányos felelősségre vonás beindítása, addig az amerikai igazságügyi tárca a telefonbeszélgetés leiratában nem találta jelét a nyomásgyakorlásnak, és ilyesmi Zelenszkij szerint sem történt.

Ukrán sajtóhírek szerint a Burisma vállalatnál a korábbi főügyész, Viktor Sokin által elindított minden vizsgálatot Lucenko hivatali ideje alatt befejezetlenül lezártak.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
villogókékfog
2019. szeptember 30. 23:51
Egy képmutató féreg, ha nem Biden, nem vagy főügyész. Még törvényt is módosítottak hozzád, hogy jogi végzettség nélkül is debilek lehessenek főügyészek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!