Trump: Kim Dzsong Un bocsánatot kért és tárgyalni szeretne

2019. augusztus 10. 17:50

Az észak-koreai vezető folytatni szeretné a tárgyalásokat országa atomprogramjáról az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával – közölte egy levélre hivatkozva az amerikai elnök.

2019. augusztus 10. 17:50

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető rövidesen folytatni kívánja a tárgyalásokat országa atomprogramjáról az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával – állította szombaton Donald Trump amerikai elnök Kim levelére hivatkozva.

Az amerikai elnök reggeli Twitter-üzenetére reagálva az észak-koreai vezető egyben „bocsánatot kért” a minap végrehajtott észak-koreai ballisztikusrakéta-kísérletek miatt, amelyek igencsak aggasztják Szöult és a nagyhatalmak többségét, de szemmel láthatólag nem izgatják a Fehér Ház urát – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.

„A Kim Dzsong Un által elküldött levélben igen kedvesen magyarázta meg: a találkozásunkat szeretné, hogy megkezdjük a tárgyalásokat, miután befejeződött az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlata” – közölte az amerikai elnök.

A tárgyalások jelenleg holtponton vannak, annak ellenére, hogy Phenjan gyors folytatást ígért.

„Ez egy hosszú levél volt, amelyben főként a drága és nevetséges hadgyakorlat miatti panaszok voltak” – tette hozzá az amerikai elnök, aki gyakran bírálja a saját a hadserege és a dél-koreai fegyveres erők által tartott hadgyakorlatokat.
„Némi bocsánatkérés is volt a levélben a rövid hatótávolságú rakétákkal végzett kísérletek miatt, és közölte, hogy a hadgyakorlat végeztével ezek a kísérletek is véget érnek. Minél előbb szeretnék találkozni Kim Dzsong Unnal” – tette hozzá Trump.

Az éves közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat hétfőn kezdődött, és még egy hétig tart.

(MTI)

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2019. augusztus 11. 00:13
Fodrász telefonszámot mikor cserélnek, azt várom.
Robur
2019. augusztus 10. 22:10
Komolyan ennyire belehet szopatni ezt a hülyét???
Lotti
2019. augusztus 10. 19:46
A pufi ovis bohócot csinál (folyamatosan) a világ urából. Na ki itt a nagyobb spíler ?
Vádakat terelő Juhász 2.0
2019. augusztus 10. 19:21
Hazudik, az amerikai birkákat hülyíti. Kim Dzsong Un sohasem kérne tőle bocsánatot . Egy bocsánat kéréssel lerombolná az egész Kim Dzsong dinasztia becsületét. Majd Koreai tévében tesz egy nyilatkozatot, hogy a vén ripacs megint hazudott és ha nem fejezi be, akkor az Egyesült Államokat letörli a föld színéről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!