Pompeo felhívta a dán külügyminisztert

2019. augusztus 22. 07:49

A téma: Grönland és a lemondott Trump-látogatás.

2019. augusztus 22. 07:49

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán telefonon tanácskozott dán kollégájával, Jeppe Kofoddal. Amerikai közlés szerint a két politikus az amerikai-dán biztonságpolitikai együttműködésről és Grönlandról cserélt eszmét. Morgan Ortagus amerikai külügyi szóvivő közleményében tudatta: Mike Pompeo és Jeppe Kofod megvitatta Donald Trump dániai látogatása elhalasztásának ügyét is. A szóvivőnő további részleteket nem ismertetett.

Halasztás a sziget miatt

Donald Trump amerikai elnök kedden éjjel Twitteren jelentette be, hogy lemondja dániai látogatását, mivel Mette Frederiksen dán kormányfő közölte: Koppenhágát nem érdekli Grönland megvásárlásának témája, a Dán Királyság nem akarja eladni az autonómiát élvező szigetet az Egyesült Államoknak. Trump ötletéről a múlt hét végén írt először a The Wall Street Journal című lap, majd az információt Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági tanácsadója is megerősítette.

„Találkozónkat, amelyre két hét múlva került volna sor, elhalasztjuk” – írta kedden mikroblogjában az amerikai elnök. Majd még azt is megköszönte a dán politikusnak, hogy „világosan beszélt”, mert így „költséget és erőfeszítést takarított meg mind az Egyesült Államok, mind pedig Dánia számára”.

Dánia sajnálja

Mette Frederiksen szerdán sajnálatát fejezte ki Trump útjának lemondása miatt. Azt mondta, meglepetéssel fogadta a hírt. „Nem gondolnám, hogy Dánia és az Egyesült Államok kapcsolata válságba került volna. A látogatás lemondása nem változtat Dánia és az Egyesült Államok jó kapcsolatán” – fűzte hozzá.

Trump szerdán nem hagyta válasz nélkül a koppenhágai álláspontot. „Utálatosnak” nevezte Mette Frederiksen reagálását. Ezt követően került sor Pompeo és Kofod telefonbeszélgetésére.

Hitetlenkedik a volt nagykövet

Az amerikai lapok szerdán bőségesen tárgyalták az ügyet. A Vanity Fair című magazin internetes oldalán például Nicholas Burnst, az Egyesült Államok korábbi NATO-nagykövetét idézte. „Néha nehezen hiszi el az ember, hogy az, amit Trump mond és tesz a világpolitika színpadán, valóban megtörténik” – fogalmazott Burns. Hozzáfűzte: „ez a mostani egy újabb bizarr és humoros pillanata” az amerikai elnök tevékenységének. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy Dánia kulcsfontosságú NATO-partnere az Egyesült Államoknak, elsőként vett részt az iraki és az afganisztáni háborúkban Washington oldalán.

Brett Bruen, az amerikai külügyminisztérium egykori munkatársa úgy nyilatkozott a magazinnak: először azt hitte, hogy kacsa vagy médiatréfa az egész. Bruen azt tartotta különösnek, hogy senki nem akadt Trump közelében, aki közölte volna, hogy „Elnök úr, ez a sziget nem a miénk, nem rendelkezhetünk felette”.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2019. augusztus 22. 11:43
Nem akar bérketi díjat fizetni a légi bázisért AIR Base Quanaaq
gacsat
2019. augusztus 22. 11:25
Az egész cikket nem értem. Egyedül az "utálatos" kitétel volt érthetetlen. A többi tiszta sor. Az USA (nyilván gigantikus pénzért) megvenné a szigetet. A dánok nem adják. Ennyi. Minek menne Dániába Trumpika, ha nincs üzlet? Senkinek nincs oka haragudni.
Harangláb
2019. augusztus 22. 09:30
Nem értem a hisztit?! Amerika már máskor is vett területet magának... Akkor kellene hisztizni, ha nem vételi ajánlatott tett volna, hanem megjelent volna a csapataival Szaddám vegyifegyvereit keresni...Ilyenre volt példa a közelmúltban más elnök részérők, érdekes módon amiatt nem nagyon volt hiszti...:)
golyakalifa
2019. augusztus 22. 09:22
Egy elmeháborodott vezeti Amerikát. És ezek beszéltek mindenfélét Hitlerről...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!