Irán burkolt csereajánlatról beszélt egy kabinetülésen

2019. július 24. 15:10

Ha a britek elengedik a Gibraltárnál lefoglalt iráni tartályhajót, akkor visszakapják az iráni Forradalmi Gárda által lefoglalt brit tankert.

2019. július 24. 15:10

A hírügynökségek által burkolt csereajánlatként értelmezett kijelentés a szerdai kabinetülésen hangzott el. Az AP amerikai hírügynökség szerint Róháni egyebek között azt mondta: ha Nagy-Britannia „visszacsinálja rossz cselekedeteit, köztük azt is, amit Gibraltárnál tett”, akkor „megfelelő választ fog kapni Irántól”. A dpa német hírügynökség pedig azt a kijelentését idézte, hogy Teherán nem akar feszültséget, és „ha betartják a szabályokat, Gibraltárnál is, kedvező hozzáállással” kezeli majd az ügyet Teherán is. 

Az előzményekhez tartozik, hogy a brit királyi tengerészgyalogság július elején lefoglalta a Grace 1 iráni tartályhajót annak gyanújával, hogy Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve Damaszkusszal szembeni uniós szankciókat. A gibraltári önkormányzat pénteken augusztus 20-ig meghosszabbította a Grace 1 kihajózási tilalmát.

Az iráni Forradalmi Gárda haditengerészeti egységei pedig a múlt pénteken lefoglalták a Stena Impero nevű, a Stena Bulk svéd cég által üzemeltetett, de brit lobogó alatt közlekedő tartályhajót a Hormuzi-szorosban. Ali Rabiei iráni kormányszóvivő közlése szerint Teherán dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy a tartályhajó iráni felségvizeken, rossz sávban hajózott be délről a Hormuzi-szorosba. A tekintélyes iráni alkotmányvédelmi tanács ugyanakkor még azt állította, hogy a Stena Impero lefoglalása az iráni hatóságok jogszerű válasza a Grace 1 iráni tartályhajó lefoglalására július elején.

Közben áthaladt a Hormuzi-szoroson egy brit zászló alatt közlekedő nagyobb hajó, először az említett, brit lobogó alatt közlekedő tartályhajó lefoglalása óta. A tengerészettel foglalkozó Lloyd's List nevű kiadvány szerint egy BW Elm-hajóról van szó, amelyet egy brit Montrose fregatt követett nyomon. A brit haditengerészet nem reagált az erről szóló értesülésekre.

A Marine Traffic nevű nyomkövető oldal szerint a kereskedelmi hajó a szoroson átkelve szerda reggel megérkezett egy katari kikötőbe. A hajó tulajdonosának számító BW LPG az AP-hez eljuttatott közleményében nem tért ki részletekre, de leszögezte, hogy a cég „hálás az Egyesült Királyságnak és a nemzetközi közösségnek tengeri jelenlétéért”, hogy biztonságot nyújt a hajóknak a térségben.

(MTI)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
qwsqws
2019. július 24. 21:32
Az unió milyen jogon hoz Szíria ellen szankciókat. Azt hiszi ez a gittegylet, hogy ők a világ urai?
Theorba
2019. július 24. 17:16
BURKOLT ! — Csupa nagy betűvel, kéremszépen!
OberEnnsinnen
2019. július 24. 16:10
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő: Irán provokálja Nagy-Britanniát
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!