Voltak akadályok az alapítás útjában?
Amikor hazajöttem, megírtam a kérést. Ez januárban történt, szeptemberben indult volna az oktatás. A kérés megjárta a maga útját, a végén nem kapott jóváhagyást. Nem gondoltam erre, én akkor a Szentföldön annyi templomban, üresben imádkoztam… Hát fogtam magam és eljutottam Bukarestig. A minisztérium épületében a folyosón összebarátkoztam két valakivel, akik elintézték, hogy még aznap bejussak az illetékes vezetőhöz. Az illetékes úrnak a szemébe néztem és megkérdeztem: ön keresztény ember-e? Erre ő kihúzta magát és kijelentette, hogy ő meggyőződéses keresztény. Ahogy ott végigtekintettem magunkon, eszembe jutott a rengeteg különbség: nyelvileg, kulturálisan, de a hitünk megélését tekintve is különböztünk. De egyszerre úgy éreztem, sikerült kiépíteni a hidat közöttünk. Megkérdeztem, tudnánk-e úgy tárgyalni, mint két keresztény. Ezek után már megígérte, hogy segíteni fog. Pár nap múlva telefonáltak, mehettem az írásbeli engedélyért. Ezért írtam ki az iskola tetejére: „Hála és dicsőség Istennek!” Éreztem, hogy itt a Szentlélek működött. Milyen szépen is tudnánk egyezni, mi keresztények.
Honnan indult és hol tart most az iskola?
Az iskola itt indult, a közösség klubtermében, más helyünk nem volt. A távolról érkezőket a plébánián szállásoltam el, ez volt az első kollégium. Harmincan voltak az első osztályban. Az iskola állami jóváhagyással működik, az állam fizeti a tanári kart. Hogy az épületeket fel tudtuk építeni, azt a magyar kormánynak köszönhetem. Három osztály működik párhuzamosan, az A osztályban humán tantárgyakat, a B osztályban reáltárgyakat tanulnak a gyerekek, a C osztály pedig szakmát ad, itt agroturizmussal foglalkoznak. Az idei iskolai évben már háromszázhúsz tanulónk volt.
Most Gyimesfelsőlokon vagyunk, innen alig félóra autóval Csíksomlyó, ahol nagy dolog történt: Ferenc pápa szentmisét tartott június elején. Hogyan élték meg a gyimesiek a Szentatya látogatását?
Annyian akarták kioktatni az itteni híveket, hogy ne menjenek, meg ha mennek, akkor így tegyenek… Én ezeket nem olvastam el, mert feleslegesnek tartottam. Az itteni csángó híveknek van egy nagyon szép történetük. ’49-ben Márton Áron püspök úr itt bérmált pünkösd előtt a völgyben és innen ment a csíksomlyói búcsúra. Ő hadnagy volt az első világháborúban, értett nagyon a lóhoz. Megtetszett neki egy ló. A gazda odalépett, és felajánlotta a lovat, hogy a püspök úr azzal vonuljon be Somlyóra. Nagy szám volt, hogy a püspök lóháton érkezik. Csángó legények vették körül és bekísérték. Féltették Márton Áront, mert olyan hangulat volt, hogy meg akarták lőni, ezek a fiúk védték őt. A püspök úr ekkor vett részt utoljára a búcsún, utána letartóztatták. Én azt mondtam most a templomban pápalátogatás előtt, hogy ebből a ti dicsőségetekből ne engedjetek.
Most a Szentatya jön ide, nem kell lóháton bekísérnetek, hanem lélekben álljatok mellé.