Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Imran Hán pakisztáni miniszterelnököt, akivel elsősorban az afganisztáni béke megteremtésének lehetőségeiről tárgyalt.
Az elmúlt hetekben jelentős előrehaladást értünk el az afganisztáni békefolyamatban, és Pakisztán „sokat segít” ebben az Egyesült Államoknak – fogalmazott Trump az Ovális Irodában, ahol a pakisztáni politikussal együtt nyilatkozott újságíróknak.
Az elnök megjegyezte, hogy Pakisztán korábban szerinte nem tisztelte az Egyesült Államokat és elnökét, mert „nem mondott igazat” és „kettős játékot folytatott”. Trump kiemelte: Iszlámábád most sokat fog tenni az afganisztáni helyzet rendezéséért.
Donald Trump úgy fogalmazott: az afganisztáni háborút „akár egyetlen hét alatt megnyerhetném, de egyszerűen nem akarok tízmillió embert meggyilkolni”. Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok erői 19 éve vannak jelen afgán földön. „Ez nevetséges” - minősítette az amerikai szerepvállalás időtartamát, s azt ígérte, hogy "nagyon gyorsan" megoldás születik az afgán rendezésre.
Afganisztán békét akar
Imran Hán üdvözölte a folyamatban lévő béketárgyalásokat. Leszögezte: „Afganisztánban nincs katonai megoldás”, és azt hangsúlyozta, hogy országa soha nem állt olyan készen a békére, mint most. „Békét akarunk” – fogalmazott.
Az Ovális Irodában tartott sajtótájékoztatón Donald Trump felajánlotta, hogy – amennyiben felkérik – kész a közvetítésre Pakisztán és India között a kasmíri kérdésben.Washington és Kabul korábban rendszeresen azzal vádolta Iszlámábádot, hogy támogatja az afgán tálibokkal szövetséges szélsőséges erőket, köztük a szintén afgán Hakkáni-terrorhálózatot. Pakisztán ezt mindig tagadta, jóllehet, az 1990-es évek közepe óta mindig támogatta a tálibokat.
Az Afganisztán miatti évekig tartó nézetkülönbségek után azonban Pakisztán most együttműködik az Egyesült Államokkal egy afgán béke kikovácsolásában. Az együttműködés egyik jeleként értékelték Washingtonban, hogy a múlt héten Pakisztánban letartóztattak egy, az Egyesült Államok és India által régóta keresett terroristavezért.