Az amerikai Legfelső Bíróság elzárkózik a közösségi platformok alkotmányjogi ellenőrzésétől

Az amerikai Legfelső Bíróság nemrég meghozott döntése nyomán egyelőre fellélegezhetnek az olyan nagy digitális platformok, mint a Youtube, a Twitter, a LinkedIn, a Google vagy a Facebook, amelyek egyre meghatározóbb befolyást gyakorolnak a modernkori véleményformálásban. Amint arról a precedens.mandiner korábban beszámolt, a Legfelső Bíróság a rendhagyó ügyben télen tartott nyilvános meghallgatást.

A jogvita abból fakadt, hogy a közönség műsorkészítési részvételével működő televíziós csatorna – úgynevezett „public access television channel” – üzemeltetője az ügy felpereseitől arra hivatkozással tagadta meg bizonyos műsörök további sugárzását, illetve közreadását, hogy azok fenyegető hangvételűek. Emellett pedig a felpereseket eltiltották a további tartalmak előterjesztésének a lehetőségétől. Az érintettek a véleménynyilvánítási szabadságra hivatkozva indítottak pert. Egyfelől előadták, hogy a közönség által hozzáférhető televíziós csatornák az utcákhoz és terekhez hasonlóak, ahol az ízlés vagy érzékenység nem szolgálhat a szólás csorbításának – vagyis cenzúrának – az alapjaként. Másfelől pedig arra is hivatkoztak, hogy a szolgáltató az állam – jelen esetben Manhattan – nevében és tulajdonosi részvétele mellett végzi tevékenységét, így az állami kapcsolatra tekintettel a szólás szabadságát oltalmazó első alkotmány-kiegészítés kétségkívül irányadó. Ezt az érvelést elfogadva az alsóbb fokú bíróság a felperes javára ítélt, amikor kimondta, hogy a szolgáltató állami feladatot lát el, mert egy olyan közfórumot üzemeltet, amelyet általában az államok üzemeltetnek.

 Az egészen a Legfelső Bíróságig jutó ügy azért tartott számot jelentősebb érdeklődésre, mert a szabad és általános hozzáférés politikáját hirdető televíziós csatorna számos tekintetben hasonló a digitális korszak más platformjaihoz, hiszen a szolgáltató szerepe mindkét esetben lényegében – és elméletileg – a véleményeknek teret engedő fórum biztosítására szűkül. Az ügy legnagyobb tétje tehát az volt, hogy vajon a Legfelső Bíróság olvasatában meddig terjednek az amerikai alkotmány első kiegészítésében biztosított véleménynyilvánítási szabadság mércéi. Vajon az alkotmány szabhat-e korlátokat a magánkézen lévő és a vélemények kifejezéséhez szabad hozzáférésű platformokat biztosító üzleti vállalkozások szerkesztői szabadságának és autonómiájának. A digitális korszak „modern közterületei” az interneten szerveződő fórumok, így számukra a döntés tétje a tartalomkialakítás önállóságának és végső soron a saját üzletpolitikájuk autonómiájának a megőrzése. Éppen ezért az internetes cégek egy közös amicus curiae beadvánnyal fordultak a bírósághoz, amely szerint önmagában az, hogy egy vállalkozás olyan platformot üzemeltet, amely a véleménynyilvánítást ösztönzi, még nem jelenti azt, hogy a véleménynyilvánítási szabadságból fakadó alkotmányjogi kötelezettségek teljeskörűen terhelnék őt.

A Legfelső Bíróság határozata arról árulkodik, hogy ezekben a kérdésekben éles vita bontakozott ki a bírák között, ugyanis a döntés ideológiai törésvonal mentén, 5:4-es arányban született meg. A többségi véleményt jegyző Bratt Kavanaugh, akihez a négy konzervatív felfogást képviselő bíró csatlakozott, azt hangsúlyozta a döntés indokolásában, hogy az alkotmány kizárólag a kormányzati magatartással szemben védelmezi a véleményszabadságot, és nem tiltja azt, ha magánszereplők korlátozzák a megjeleníthető véleményeket. Azt pedig, hogy ki tekinthető kormányzati és ki magánszereplőnek, az úgynevezett state-action, vagyis állami cselekvés doktrínája határozza meg, amely ezzel a magánszereplők autonómiája és szabadsága felett is őrködik. Állami cselekvést az a magánszervezet hajt végre, amely hagyományosan és kizárólagosan az államnak fenntartott feladatot lát el, vagyis önmagában a közérdekű vagy a köz javára végzett tevékenység nem alapozza meg az állami cselekvést és ezzel együtt az alkotmányból fakadó követelmények alkalmazását. A közönség műsorszerkesztési részvételével működő televíziós szolgáltatás nem hagyományos és kizárólagos állami funkció. Bratt Kavanaugh emellett a döntés indokolásában arra a tágabb perspektívájú és a technológiai cégek által kínált közösségi médiaplatformok megítélése szempontjából fontos kérdésre is kitér, hogy vajon a véleményeknek fórumot biztosító magánszereplők tekinthetők-e állami feladatot ellátónak vagy egyfajta közfórumot nyújtónak. Ezt a szigorú tesztet alkalmazva végül arra az álláspontra helyezkedik, hogy önmagában egy fórum biztosítása vélemények számára nem emeli állami funkciót ellátóvá a magánszereplőt, mert ez nem jelenti hagyományosan és kizárólagosan az állam számára fenntartott feladat ellátását. Ebből következően a magánszereplők által szervezett és fenntartott fórummal együtt járó szerkesztői szabadság és autonómia nem korlátozható alkotmányjogi követelményekkel. Egy ezzel ellentétes érvelés, fogalmaz Kavanaugh, a magántulajdon és az abból fakadó autonómia mélyen gyökerező alkotmányos alapjait ásná alá. Önmagában állami szerződés, engedély vagy akár monopólium biztosítása sem fordítja át a magánszereplőt állami funkciót gyakorlóvá, zárja az érvelését Kavanaugh bíró.

A jelenkor közösségi médiaplatformjai számára is kedvező többségi érveléssel szemben Sonia Sotomayor fogalmazott meg különvéleményt, amelyhez a progresszív felfogást valló bírák csatlakoztak. Érvelése szerint a többségi vélemény ugyan ésszerű indokoláson, de téves ténymegállapításon alapszik. Sotomayor meglátása szerint való igaz, hogy a magántulajdonból fakadó autonómia lehetővé teszi bizonyos nézőpontok és vélemények előnyben részesítését, itt mégsem erről van szó. A szóban forgó televíziós csatorna azért tekinthető „közfórumnak”, mert a város tulajdonosi részvétele mellett és New York állam szabályozása alatt működik. Nem változtat a televíziós csatorna közfórum jellegén, hogy annak igazgatásával egy magánszereplőt bíztak meg. A jelen esetben ugyanis a szolgáltató nem saját maga lépett be egy szabályozott piacra, hanem a kormányzat kérte meg, hogy a nevében kezeljen egy alkotmányos felelősséggel járó feladatot. Az alkotmányos követelmények pedig nem tűnnek tova azzal, ha a kormányzat egy magánszereplőnek adja át az alkotmány alapján őt terhelő feladatait és felelősségét. A különvéleményt megfogalmazók olvasatában, amikor a kormányzat szándékoltan nyitja meg a véleménynyilvánítás formáit, akkor olyan közfórumot hoz létre, amelynek akkor is ki kell állnia az alkotmányban elismert véleményszabadság próbáját, és akkor is meg kell felelnie az alkotmányjogi elvárásoknak, ha éppen egy magánszereplő látja el a szervezését és az igazgatását. Sotomayor azzal a példával kérdőjelezte meg a többségi véleményt, hogy annak értelmezése szerint az étteremben alkalmazott pincér is független ételárusító lehetne, aki épp egy erősen szabályozott piacra lép be.

Az ügy egyik legnagyobb tanulsága, hogy a konzervatív és progresszív bírók között nem abban van vita, hogy milyen kötelezettségei is vannak egy közfórumnak, illetőleg milyen jogokat vagy autonómiát is élvez egy magánszervezet által biztosított platform, hanem „csak” abban, hogy a szóban forgó fórum magán vagy pedig köz jellegűnek minősül-e. Mindebből pedig az is kiolvasható, hogy a bírák a digitális korszak online környezetében szerveződő „modern közterek” szabadságát és autonómiáját vallják az állami beavatkozással szemben, és egyöntetűen hárítják el a véleményszabadságból fakadó alkotmányjogi elvek alkalmazhatóságát a közösségi médiaplatformok vállalati politikáival szemben. A digitális korszak „modernkori terei” tehát az Egyesült Államokban kétség kívül a magántulajdonból fakadó autonómia és a tartalomalakítás önállóságának megőrzése mellett szerveződhetnek tovább. A világ többi országának pedig azzal kell számolnia, hogy a jelenkori közéleti viták egyre jelentősebb részének helyet nyújtó globális technológiai vállalatok ezen amerikai alkotmányos felfogás alapján, a saját vállalati politikájuk elsődlegességének és önállóságának szem előtt tartásával fognak világszerte működni, és egyre nagyobb befolyást gyakorolni a közéleti véleményformálás kereteinek kijelölésére és a nyilvánosságra.