„A gazdasági hatalom koncentrációja a legsúlyosabb fenyegetés az amerikai demokráciára” – beszélgetés Barry Lynn-el, az Open Markets Institute igazgatójával

Sándor Lénárd: Ön alapította és vezeti az Open Markets Institute-ot, amely egy újonnan létrehozott, mégis hosszabb múltra visszatekintő amerikai politikai elemzőcsoport. Ismertetné az alapítás körülményeit, valamint a szervezet fő küldetését?

Barry Lynn: Az intézmény legfontosabb küldetése, hogy fényt derítsen azokra a különféle veszélyekre, amelyekkel a gazdasági hatalom rendkívüli koncentrációja fenyeget. Ezek a veszélyek a gazdasági és politikai rendszert egyaránt fenyegetik, de emellett az olyan összetett rendszereket is érintik, mint például a nemzetközi ipari vagy pénzügyi rendszerek. Jómagam már közel húsz éve vizsgálom ezt a problémát. Az első, az „End of the Line: The Rise and Coming Fall of the Global Corporation” címet viselő könyvem éppen azt tárgyalja, hogyan vezet a gazdasági hatalom koncentrációja az ipari rendszerek katasztrofális méretű összeomlásához, míg a második könyvem a gazdasági hatalom koncentrációjának politikai és gazdasági következményeit vizsgálja. Egy washingtoni székhellyel működő nagy politikai elemzőcsoport, a New America Foundation munkatársa voltam hosszú időn keresztül, és ennek keretében indítottam el egy „open markets”, vagyis „Nyitott Piacok” elnevezésű programot még 2010-ben. Sikerrel építettem fel egy olyan csapatot, amely ezeket a kérdéseket mélyebben vizsgálta. Aztán 2017 nyarán egy olyan nyilatkozatot tettünk közzé, amely a szervezet elismerését fejezte ki fejezte ki amiatt, hogy az európai versenyjogi főbiztos, Margrethe Vestager megbírságolta a Google-t a versenyjogot sértő magatartása miatt.

Ennek eredményeként pedig 2017. szeptember elsején független szervezetet alapítottunk.

S. L.: Hogyan valósítja meg a céljait, hogyan hallatja a hangját a szervezet? Milyen csatornákat használ küldetésének eléréséhez? Igénybe veszi a bíróságokat, illetve a médiát?

B. L.: Igen, ezek mindegyikét használjuk. Ugyanakkor a csapatom abban az értelemben különbözik a versenypolitikát vizsgáló többi szervezettől, hogy mi alapvetően újságírói megközelítést alkalmazunk. Jómagam korábban üzleti és politikai újságíróként dolgoztam Dél-Amerikában, illetve hét éven keresztül egy üzleti magazint gondoztam itt Washingtonban. Ezen tapasztalatokra támaszkodva alkalmazzuk azt a megközelítést, amit általában az újságírók, vagyis összegyűjtjük a tényeket, és megpróbálunk rájönni arra, hogy van-e egyáltalán probléma. Úgy rendezzük el a tényeket, hogy el tudjuk magyarázni a probléma természetét, illetve mindezt történeti kontextusba helyezzük annak érdekében, hogy az emberek megérthessék a probléma eredetét. Tulajdonképpen a józan észt használjuk ahhoz, hogy értelmet adjunk a világnak. Utánamegyünk annak, hogy melyek a különböző fenyegetések, és mit tehetünk azok elhárítása érdekében. Nemrégiben felvettünk két jogász munkatársat, akik közvetlenül kapcsolatban állnak az állami szervekkel, és fontos bírósági ügyekben szerkesztenek és terjesztenek elő amicus curiae beadványokat. Ezenkívül különféle kampányokat vezetünk, amelyek közül az egyik a nagy sikernek örvendő, úgynevezett „freedom from facebook”, vagyis a „facebooktól való szabadság”. Emellett jogi és gazdasági szakértőkkel folytatott akadémiai vitákban is részt veszünk. Ennek keretében például Nobel-díjas közgazdászokkal is konzultálunk azért, hogy jobban megérthessük a gazdasági hatalom koncentrációját.

S. L.: Említette a közgazdászok fontos szerepét. Valóban egyre többször lehet olvasni, hogy neves és elismert gazdasági, illetve jogi szakértők vonnak párhuzamot a 19. század végének úgynevezett „aranyozott kora” és a jelenkor Amerikája között a gazdasági hatalom koncentrációja, valamint a nagyvállalati dominancia tekintetében. A „Cornered: The New Monopoly Capitalism and the Economics of Destruction” című könyvében Ön közelebbről is megvizsgálja ezt a dilemmát. Hogyan látja a monopolizációnak és a gazdasági hatalom koncentrációjának az amerikai társadalomra és politikára gyakorolt hatását?

B. L.: Igen, éppen ez a probléma forrása. A gazdaság hatalom koncentrációjának mértéke tekintetében legalább olyan súlyos a helyzet, mint az úgynevezett „aranyozott korban” 120 évvel ezelőtt. Néhány fontos szempontból pedig a jelenlegi veszélyek még komolyabbak. Most ugyanis az olyan vállalatok, mint például a Google, a Facebook, illetve az Amazon képesek minden egyes mozdulatunkat követni, valamint titkainkat és gondolatainkat kifürkészni. Emellett képesek ezeket a tényeket tárolni is, majd pedig ezek alapján megszűrni a minket érő információkat, és így manipulálni a kereskedelmi jellegű döntéseinket, illetve egyre inkább politikai véleményünket is. Az e három nagyvállalat kezében jelenleg összpontosuló hatalmi koncentráció a polgárháború óta a legnagyobb veszélyt jelenti az amerikai demokráciára.

S. L.: Véleménye szerint mi ennek a súlyos fenyegetésnek a gyökere?

B. L.: Az előttünk álló probléma gyökereit azok a radikális változások jelentik, amelyek a monopóliumokkal szembeni és antitrösztöt érintő politika területén az 1970-es évek végétől és az 1980-as évek elejétől kezdődően érhetők tetten az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és más országokban is. Ezt a felfogást nevezik „neoliberalizmusnak”, „libertarianizmusnak” vagy „chicagoi iskolának”, amely egy forradalomszerű és radikális változást hozott abban, amit versenypolitika alatt értünk. Korábban olyan versenypolitikai felfogás uralkodott, amely a gazdasági hatalom elosztását és jobb hasznosítását tartotta szem előtt. Jelenleg azonban olyan felfogás érvényesül, amely a hatalom ellenőrzésének privatizálását részesíti előnyben, és ennek megfelelően lehetővé teszi, hogy a magántársaságoknál koncentrálódjon a hatalom.

A politikai gazdaság minden egyes szelete radikálisan eltérő irányt vett a privatizáció és a hatalom koncentrációja felé.

S. L.: Ön szerint mindez veszélyezteti az állami szuverenitást, illetve az önálló politikai döntéshozatalt Amerikában és esetleg Amerikán kívül szerte a világon?

B. L.: Igen, ez a három technológiai nagyvállalat az Egyesült Államokban és más országokban is megszerezte a valódi hatalmat, különösen az olyan, úgynevezett virtuális „közterek” ellenőrzése terén, ahol az emberek a vitáikat folytatják. A technológiai cégek ezeket a virtuális „köztereket” hódítják meg Európában, Afrikában, Dél-Amerikában és Ázsia-szerte. Vannak olyan országok, mint például Észak-Korea vagy Kína, ahol ezeknek a vállalatoknak nincsen igazán nagy hatalmuk. Ugyanakkor ezeknek az országoknak megvan a saját maguk problémája az információs rendszerek kontrolljával kapcsolatban.

S. L.: Egyre több szó esik a „deep state” fogalmáról és jelenségéről a jelenlegi politikai diskurzusok során Amerikában, illetve másutt is a világon. Mit gondol, ezek az üzleti érdekek egy „deep state”-et alkotva befolyásolják az állami bürokráciát annak érdekében, hogy a közpolitika alakításához is hozzáférjenek?

B. L.: Nos, a veszélyt az jelenti, hogy ezek a nagyvállalatok elfoglalják magát az államot. Néhányan ugyan attól tartanak, hogy az állam megpróbálja kihasználni és a saját maga javára fordítani a Google és a Facebook hatalmát. Persze itt is van félnivaló. Ugyanakkor, aminek most valójában a tanúi vagyunk, az a lakosság kereskedelmi tevékenysége és közéleti vitája feletti ellenőrzés megszerzése. Ennek megfelelően a valódi fenyegetést az úgynevezett „magánvagyon” felhalmozódása és megerősödése jelenti, amelynek birtokosai korábban soha nem látott eszközökkel rendelkeznek. Ezek a vállalatok nemcsak üzleti egységek, hanem egyfajta „kormányzati gépezetek”, amelyek a mechanizmusaikon és a rendszereiken keresztül megkísérlik megszerezni az irányítást a bürokrácia, a törvényhozás, a sajtó és minden egyes olyan intézmény felett, amelyek a szolgáltatásaiktól függenek. Vagyis a veszély természete jóval nagyobb annál, mint a „deep state” politikai puccsszerű fenyegetése.

S. L.: A szakértők közül sokan ugyanakkor azt vallják, hogy a média „digitalizálódása” egyidejűleg a média „demokratizálódásához” vezetett, ugyanis bárkiből könnyen szerkesztő és kiadó válhat, ami pedig összetettebb és sokszínűbb véleményalkotáshoz vezet. Mit gondol erről az állásponról?

B. L.: Az internet feltalálása kétségkívül számos új utat nyitott meg ahhoz, hogy új emberek új véleményekkel jelenhessenek meg. Korábban sok éven keresztül egy papíralapú magazint gondoztam. Ezért nagyon is jól tudom, hogy a digitalizáció mennyire megkönnyítette az emberek részvételi lehetőségeit a közéleti vitákban. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ne keverjük össze az internetet, ami egy a több százmillió ember életét megkönnyítető forradalmi találmány a Google, a Facebook vagy az Amazon és még néhány más vállalat tevékenységével, amelyek az interneten folytatot tevékenységek nagy részét megszerzik és ellenőrzésük alá gyűrik.

Amíg tehát az internet önmagában valóban forradalmi találmány, addig ezek a vállalatok azzal, hogy az interneten történő részvételünk fő közvetítőivé és szervezőivé válnak, közvetlen veszélyt jelentenek a demokráciára és a szólás szabadságára egyaránt.

S. L.: Említett néhány olyan alapvető jogot, amelyet a „digitalizáció” jelensége veszélyeztet. Hogyan látja a bíróságok, illetve a Legfelső Bíróság szerepét abban, hogy orvoslást nyújtsanak ezekre az új alkotmányos kihívásokra. Milyen megoldásokat javasol Ön, valamint az Open Markets Institute ezeknek a kihívásoknak a kezelésére?

B. L.: A bíróságok egészen biztosan segítségünkre lehetnek. A Legfelső Bíróság nemrégiben hozott döntést az Apple v. Pepper ügyben. Itt egy egészen meglepő szövetségnek lehettünk tanúi Brett Kavanaugh bíró és a négy, általában liberálisnak tekintett bíró között. Ha ezekben az ügyekben Kavanaugh bíró következetesen így fog dönteni, akkor ez egy nagyon érdekes és egyúttal ígéretes időszak lehet a Legfelső Bíróság történetében. Vagyis a bíróságok mindenképpen segíthetnek az embereknek a problémák megoldásában. Ugyanakkor ez egy olyan küzdelem, amely nap mint nap ezernyi különböző csatatéren zajlik. Ez egy olyan küzdelem, amit az embereknek a saját városaikban, a saját államaikban, a szövetségi kormányzat minden egyes részében és emellett nemzetközi téren is meg kell vívniuk. Meg kell találnunk a szövetségeseinket, és együtt kell működnünk velük. Vagyis nincs egyetlen intézmény sem, amely fontosabb lenne a többihez képest. Továbbá egyik törvényhozás sem fontosabb a másiknál. Vagyis ha a népszuverenitásnak és magának a demokráciának a visszaállításán munkálkodunk, akkor meg kell értenünk, hogy teljes forradalmat kell hirdetnünk.