A tavaly elkövetett antiszemita bűncselekmények több mint 90 százalékát a szélsőjobboldali hátterű esetek közé sorolták. Ez fontos tény a zsidóellenesség növekedéséről szóló vitával kapcsolatban – jegyezte meg a jelentés berlini bemutatóján Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter. A többi között azt is kimutatták, hogy csökkent a regisztrált keresztényellenes bűncselekmények száma, az egy évvel korábbi 129-ről 121-re, és csökkent a muszlimellenes bűncselekmények száma is, 1075-ről 910-re.
Csökkent a menedékkérők szállásai ellen elkövetett támadások száma is, tavaly 173 ilyen esetet regisztráltak, ami alig a fele a 2017-ben történt 312-nek, és a 2016-ban elkövetett 995 támadáshoz képest 80 százalékot meghaladó visszaesés. A valamely vallási ideológián alapuló politikai bűncselekmények száma is csaknem megfeleződött, az egy évvel korábbi 1012-ről 586-ra süllyedt. Ezen a területen továbbra is a szélsőséges iszlamizmus a súlypont, és az esetszám csökkenése ellenére Németország változatlanul az iszlamisták célkeresztjében van.
A politikai bűncselekmények száma a csökkenő tendencia mellett is magas, ezért „minden okunk megvan arra, hogy éberek maradjunk” – húzta alá Horst Seehofer, hozzátéve: „a jogállam a jövőben is minden lehetséges eszközt megragadva küzd a politikai indíttatású bűnözés valamennyi formája ellen”.