Assange-nak, akit a hírhedt londoni Belmarsh börtönben tartanak fogva, videokapcsolaton keresztül kellett volna részt vennie a kiadatási ügyével kapcsolatos londoni bírósági eljárás csütörtöki meghallgatásán, ám ügyvédje közölte, hogy Assange „nincs túl jól”. A WikiLeaks portál szóvivője a BBC rádiónak nyilatkozva ennél erőteljesebben fogalmazott, mondván: Julian Assange egészségi állapota „súlyos aggodalomra” ad okot. A szóvivő szerint a Belmarsh börtönben Assange egészsége még tovább romlott, és a WikiLeaks-alapító „drámaian lefogyott”. A WikiLeaks tudomása szerint Assange-t átszállították a börtönkórházba. Egyik ügyvédje a portálnak azt mondta: olyan rossz az egészsége, hogy „nem is lehet vele normális beszélgetést folytatni”.
Kiadatás
Az Egyesült Államok kérte Londontól Assange kiadatását, de a WikiLeaks alapítója ez ellen kifogást emelt, és ügyvédei jogi úton is megpróbálják megakadályozni kiadatását az amerikai hatóságoknak. Az időközben ejtett svéd körözés ügyében első fokon eljáró londoni bíróság már 2011 februárban jóváhagyta Assange átadását Svédországnak.
Julian Assange ügyvédei azonban annak idején e végzés ellen is fellebbezéssel éltek, azzal az érvvel, hogy Svédország kiadhatja Assange-t az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt akár halálbüntetést is kiszabhatnak rá. Jogi szakértők szerint azonban halálbüntetés valójában nem fenyegeti Assange-t, és a brit kormány is leszögezte, hogy gyakorlatszerűen megtagadja a kiadatást olyan esetekben, amikor a vádlottra halálbüntetést is kiróhatnak a kiadatást kérő országban.
(MTI)