Leopold von Mildenstein 1936-ig a zsidók Palesztinában költöztetésén dolgozott, de akkor a hírhedt Adolf Eichmann vette át hivatalát, aki a „zsidókérdés” tömeggyilkossággal történő „végleges megoldásának” végrehajtását szorgalmazta.
A nácik eleinte a zsidók emigrációval történő távozásában voltak érdekeltek, és Zimmerman szerint a legegyszerűbben a cionista emigrációval tudtak együttműködni. Az alapvető változás a háború 1939-as kitörése, a kelet-európai országok – és a bennük élő zsidó lakosság - náci megszállása miatt következett be.
„Ekkortól egy nagyobb méretű megoldást kellett találniuk” – vélekedik Zimmerman. A háborúig a „zsidókérdés megoldása” csak a német zsidókra vonatkozott, de a háború kitörésétől más helyeken élő zsidókkal kapcsolatban is „megoldást” kellett találniuk – mondta Zimmerman.
Stefan Litt, az archívum német anyagokkal foglalkozó szakembere szerint Mildenstein aláírása, valamint Tuchlerrel ápolt kapcsolata továbbra is „fantasztikus történet, amely azt mutatja, hogy a történelem soha nem fekete-fehér”.
(MTI)