Andrej Kiska egy héttel az első tiltakozásokat követően jelentette be vétóját. Kiska indoklásában egyebek mellett a törvény „pontatlan” szövegezését bírálta, illetve azt, hogy a módosítás május 15-én, vagyis a Szlovákiában megrendezendő jégkorong-világbajnokság idején lépett volna hatályba. A himnuszra vonatkozó rész kapcsán azt kifogásolta, hogy a módosításnak nincs egyértelmű célja. Az elnöki vétó után a vitatott jogszabály hamarosan ismét a szlovák parlament elé kerül, amely azt várhatóan módosítani fogja. Erre múlt pénteken tett ígéretet a kormánykoalíció második legerősebb pártja, az SNS elnöke.
Andrej Danko, aki a pozsonyi törvényhozás elnöke is egyben, azt mondta: megegyeztek a kormánykoalícióban, hogy az államfő segítségével vagy anélkül, de megoldják az állami jelképekre vonatkozó törvényből adódó problémát, úgy, hogy mindenki elégedett legyen, és semmi ne zavarja meg a szlovák-magyar kapcsolatokat. Danko pénteken azt is hangsúlyozta, hogy a módosításban nem volt ártó szándék.
Az állami jelképekre vonatkozó szlovák jogszabály módosítása a közelgő szlovákiai jégkorong-világbajnokság, illetve a válogatott mezeinek dizájnja kapcsán került terítékre. Az előterjesztők ezt azzal indokolták, hogy a szlovák csapat a sokévi bevált gyakorlattal szakítva olyan mezeket kapott, amelyeken a szlovák címer nem eredeti formájában, hanem csak stilizálva, a hármas halmot három hokiütővel helyettesítve kapott helyet. A feszültséget kiváltó törvénymódosítás szövegének túlnyomó része ezzel a kérdéssel foglalkozott.