Ezt a felfogást vitte magával azt követően is, hogy a Legfelső Bíróság tagjává nevezték ki, és különösebben az sem zavarta, hogy folyamatos különvéleményei miatt „lone rangernek”, vagyis magányos farkasnak becézték. Mikor azonban Ronald Reagan elnök 1986-ban az ország legfőbb bírójává nevezte ki, az intézmény presztízsének és integritásának megóvása már elsőbbséget élvezett szemében. Ennek leglátványosabb példája a híres Dickerson v. United States ügy volt. Az ügyben a Legfelső Bíróságnak a Warren-bíróság egyik, éppen Rehnquist által korábban hevesen kritizált – a terhelti jogokat bővítő – döntését megváltoztató szövetségi törvény alkotmányosságát kellett elbírálnia. Saját személyes meggyőződésével szemben az intézmény szerepének, tekintélyének és elsőbbségének érvényt szervezve a Rehnquist által jegyzett döntés azért állapította meg a szóban forgó törvény alkotmány-ellenességét, mert mint fogalmazott, nem a Kongresszus, hanem csakis a Legfelső Bíróság lehet az alkotmány végső értelmezője. Mindez pedig jól mutatja, hogy a bírák nem pusztán játékvezetők, hanem maguk is – igencsak erős – játékosok, ráadásul olyanok, akik megszabják a játék szabályait.
Az amerikai Legfelső Bíróság e felfogásnak köszönhetően vált a világ legnagyobb presztízsű és legmagabiztosabb bíróságává. Ezt az örökséget építi tovább a jelenlegi elnök, John G. Roberts, aki most abban a sajátos helyzetben van, hogy kulcsszereplővé vált az ország egyik legerősebb intézményének irányításában. Anthony Kennedy tavalyi visszavonulásával és Brett Kavanough kinevezésével ugyanis Roberts elnök mellett éppen négy-négy olyan progresszív és konzervatív bírája van a Legfelső Bíróságnak, akik az elvi jellegű kérdéseket felvető ügyekben kevésbé hajlandók a velük ellentétes álláspont elfogadására. Mindez nagyobb mozgásteret és stratégiai előnyt biztosítva felértékeli a most 64 éves, és még az ifjabbik Bush elnök által kinevezett Roberts szerepét. Roberts az elődjéhez hasonlóan szintén konzervatív felfogású, de a bíróság intézményi presztízsét mindig szem előtt tartó olyan vezető, aki a szervezet legitimitásához fűződő érdeket az egyes ügyekben előadott érvelések ideológiai következetessége vagy akár helytállósága elé helyezi. Felfogásának kiindulópontja ugyanis azonos azzal, amit elődje is képviselt: a bíróság legfőbb erejét nem másból, mint az intézmény semlegességébe vetett társadalmi bizalomból, illetve az azt övező tiszteletből meríti, aminek elnyeréséhez a stabilitás és a szerénység megőrzése elengedhetetlen.
Új mozgásterét pedig Roberts elnök ki is használja. Ennek köszönhető például, hogy idén a halálbüntetés kérdését érintő egyik ügyben a konzervatív, míg az abortusz szabályozásának szigorítását ideiglenesen felfüggesztő döntésben a progresszív bírák mellett szavazott. Ugyan az egészen elképzelhetetlen, hogy Roberts elnök olyan kérdésekben, mint a pozitív diszkrimináció, az abortusz vagy az azonos neműeket megillető jogok ügyében végül a progresszív felfogásúakkal tartson, a várt konzervatív fordulat valószínűsíthetően nem lesz gyors és radikális. Az idei évben kevés nagy jelentőségű ügy szerepel a bíróság napirendjén, ezek közül a közterületen létesített keresztformájú emlékművek, illetve a bürokratikus szövetségi ügynökségek működésének és döntéseinek bírósági felülvizsgálhatósága (vagyis az adminisztratív állam dilemmája) érdemel nagyobb figyelmet. A Berkeley Egyetem alkotmányjogi professzorának, Erwin Chemerinsky-nek az elemzése szerint a következő évre várható számos olyan ügy napirendre vétele, amelyek égetőbb kérdéseket vetnek fel az amerikai alkotmányos és közpolitikai életben. A konzervatív fordulat – hűen a bíróság épületét számos helyen díszítő és a bírói mérlegelés megfontoltságát jelképező teknősbékához – lépésről lépésre, de mindenképpen döntő szót kötetelve szilárdulhat meg.